Bezárta a Nagyi Palacsintázóját a Nébih
Felfüggesztette egy budai palacsintázó ételkészítő és –forgalmazó tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, miután egy ellenőrzésen 30 kiló nyomon követhetetlen készételt és nem megfelelő higiéniai állapotokat találtak a helyen az ellenőrök. Ugyan a Nébih erről szóló közleményében név szerint nem szerepel, a hivatal oldalán kiderül, hogy a Nagyi Palacsintázója lánc egyik üzletéről, illetve az azt üzemeltető Hepinagyi Kft-ről van szó.
![A hivatal képei a palacsintázó konyhájáról](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1762/17620/176206/17620618_6adb5c491c39157982685a58e708302a_wm.jpg)
A non-stop nyitva tartó étteremben június közepén jártak a hivatal emberei, ahol azt tapasztalták hogy
- üzlet valamennyi helyisége és berendezése erősen szennyezett volt;
- a szemmel láthatóan régóta takarítatlan helyiségeiben a hűtő- és fagyasztó berendezéseket jegesek, koszosak és rozsdásak voltak;
- azokban fedetlenül tartották egymás mellett a túrókrémet, a milánói makarónit, a gyümölcssalátát, a tejszínes-sonkás gombakrémet és a pörköltet, bennük az adagoláshoz használt kanállal;
- és nem nem működtették a kötelezően előírt HACCP rendszert.
A Nébih lefoglalt és azonnal meg is semmisített 30 kiló élelmiszert és felfüggesztette a hely engedélyét. Emellett a Hepinagyi Kft. várhatóan több százezer forintos bírságot is kap majd.
Frissítés: Az MTI később kihozta, hogy a Batthyányi téri üzletükkel volt a gond.
![](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1762/17620/176206/17620644_a06ad142de25a20fb51e96dc46dd5628_wm.jpg)
A palacsintázó akkor nyithat ki újra, ha a 24 órás üzemeltetéshez igazított takarítási utasítást kidolgozták, a másik üzletben előre megsütött palacsinta készítésére épített technológiát biztonságossá tették, a HACCP rendszert átdolgozták, a dolgozók soron kívüli élelmiszerbiztonsági oktatását elvégezték és a rendezett üzletet, valamint a biztonságos üzemeltetéshez feltételül szabott dokumentumokat a NÉBIH szakembereinek bemutatták.
A korábbi hasonló büntetésekről itt nézheti meg a térképünket.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)