Jövő szombaton tüntetnek a Tesco dolgozói

2017.06.27. 16:04

Jövő szombaton 12 órakor kezdődik majd Budapesten a Fogarasi úton lévő Tesco áruház előtt a demonstráció - mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke kedden Budapesten a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) közösen tartott sajtótájékoztatón az MTI beszámolója szerint.

A demonstráción a Tesco képviselőinek a szakszervezetek képviselői petíciót adnak át, amelyben összefoglalják a dolgozók bérproblémáit, illetve arra kérik a munkáltatót, hogy a szakmunkás garantált bérminimumon foglalkoztatottaknak (12,5 ezer ember) korábban bejelentett bruttó 4 ezer forintos béremelésnél nagyobb mértékben emelje a bérét.

Azt is kérik, hogy a cég kezelje a bértorlódás problémáját, mondta az elnök. Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke közölte: már több mint 8 ezer dolgozó támogatta aláírásával a demonstrációt. A Tesco összesen 16,5 ezer munkavállalót foglalkoztat. Sáling József megjegyezte, a demonstráción a résztvevők száma nagyban függ a cég jövő szombatra vonatkozó munkabeosztásától is, a szakszervezetek 500-1000 résztvevőre számítanak.