Megint megbüntetnék a hipermarketeket

2017.07.10. 08:58

Ősszel újra elővenné a kormány a hipermarketeket megbüntető korábbi ötletét, írja a Magyar Idők. Eszerint a minőségbiztosítás és hasonló okok miatt a 400 négyzetméternél nagyobb boltoknak kötelező lenne 70 négyzetméterenként legalább egy alkalmazottat folyamatosan az áruházban tartaniuk, hogy "a vásárlók rendelkezésére álljanak".  400 négyzetméter alatt ez a minőségbiztosítási szempont viszont már eltűnik, ott nem fontos.

Ez az egész még két éve került elő, amikor először az élelmiszer-felügyeleti díj sávossá tételével próbálta volna a kormány megbüntetni a hipermarketeket, de ezt az ötletet elkaszálta az EU, és ezt találták ki helyette. Mondjuk az Auchannak vagy a Tescónak átlagosan nagyjából a duplájára kéne ezzel a húzással emelnie a dolgozói létszámát, ha megvalósulna ez a szabályozás.

A szakszervezet ennek kapcsán épp Lázár Jánossal fenyeget, egészen pontosan azzal, hogy majd később írnak neki egy levelet, hogy csináljon már valamit sürgősen. Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke is a létszámduplázásra utalgatott, azaz szerinte pillanatnyilag a dolgozók két ember munkáját látják el a kasszánál vagy a bevásárlótérben.

Olyan vádakat is megfogalmaztak a nagy kiskereskedelmi láncok ellen, hogy ezek:

  • megpróbálják a lehető legkevesebb emberrel kiszolgálni a vevőket,
  • megpróbálják a lehető legalacsonyabb munkaerőköltséggel üzemeltetni a cégüket.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke, Sáling József a nagy fluktuációra is panaszkodott, hogy nem becsülik meg eléggé az alkalmazottakat, illetve külön arra is, hogy szerinte a Tesco alkalmi béremelésekkel próbálja megoldani a helyzetet. Pillanatnyilag a minimálbér-emelés után még 15 ezer forintos emelést kérnek a Tescótól, ezért szombaton mintegy négyszázan tüntettek is egy Tesco előtt.

Illetve, hogy vegyenek fel még embereket is, mert "kórosan leterheltek" már a dolgozók, Bubenkó szerint 40 százalékkal leterheltebbek, "mint az átlag". Ezért lehet, hogy sztrájkolnak is majd még.

A Tesco a szakszervezet szerint a korábbi tárgyalások során azzal védekezett, hogy az elvártnál rosszabbul teljesít a cég, és nem tud 4000 forintnál nagyobbat emelni a minimális béreken. Korábban viszont azt jelentették be, hogy a cég a következő három évben az ország három legjobban fizető munkáltatója közé akar kerülni, ami éves szinten 10-15 százalékos béremelést jelent.

Az áruházlánc még júniusban azt közölte, hogy a Tescónál az idén - a januári és a mostani bérfejlesztéssel - átlagosan 13 százalékkal emelkedik 13 300 munkavállaló bére. Az emelés július elsejétől lép életbe, ezzel a vállalat összes magyarországi áruházában és raktárában dolgozó munkatársa többségének - az aktív kollégák 70 százalékának - nő a fizetése. A Tesco 2015 júliusa óta 7,4 milliárd forintot fordított a magyarországi bérek emelésére.