Macron: Németország hasznot húz az eurozóna rendellenes működéséből
További Gazdaság cikkek
- Milyen válság? Karácsonyra úgy vásárolunk, mintha nem lenne holnap
- Megvan, mikor lesznek 2025 legfontosabb gazdasági konferenciái
- Remegve vár a forint egy fontos amerikai döntést
- Nem tudnak versenyezni a BYD-val, egyesülhet két nagy japán autógyártó mamutcég
- Felfordul a világ: vezetők tömeges váltását hozhatja 2025
Befejezetlen projekt az Európai Unió, úgy kell módosítani a fennálló szerződéseket, hogy azok a nagyobb konvergenciát segítsék elő az eurozónában - mondta Emmanuel Macron francia elnök egy csütörtöki lapinterjúban a Reuters beszámolója szerint.
Az Ouest France-ban megjelent interjúban Macron kifejti, Németország abból profitál, hogy az eurozóna diszfunkcionálisan működik. Az integrációpárti francia elnök májusi megválasztása után azt javasolta, hogy az eurózónának legyen egy külön pénzügyminisztere és közös költségvetése. Angela Merkel német kancellár óvatosan reagált erre, Berlin attól tart, hogy végül a német adófizetőknek kell állniuk a közös adósságokat. Erre Macron ismét elmondta, hogy nem akarja a nemzeti adósságokat beleöntetni egy közös zsákba.
"Soha nem tettem szemrehányást Németországnak azért, hogy versenyképes gazdasága van, de a német versenyképesség részben az eurózóna diszfunkcióiból és a többi gazdaság gyengeségéből ered. Németországnak erős gazdasága van, de népesedési problémákkal és azzal küzd, hogy nincs egyensúlyban a kereskedelme a szomszédaival. Németországnak osztoznia kell abban a felelősségben hogy az eurózónának olyan jövője legyen, amilyet megérdemel" - fejtette ki a lapnak Macron, aki szerint Németországnak szerepet kell vállalnia az európai állami és magánbefektetések újraélesztésében.
A Handelsblatt című német gazdasági lap szerdán jelentette, hogy a francia és a német pénzügyminiszter a két kormány együttes csütörtöki ülésén bemutat egy tervet a társasági adók összehangolására.
Arra a kérdésre, hogy Európa tud-e támaszkodni Donald Trump amerikai elnökre, Macron azt válaszolta, hogy Európának szüksége van az Egyesült Államokra de harcolni fog Trumpnak a klímaváltozásról alkotott nézete ellen. Az amerikai elnök csütörtökön érkezik franciaországi látogatásra.
A Trump vezette Egyesült Államok hajlik a protekcionizmusra, és emiatt a szabadkereskedelmet illetően nézeteltérés van a két ország között - mondta Macron, de szerinte "van lehetőség megtalálni a közös nevezőt az olyan elfogadhatatlan gyakorlatok ellen, mint az árudömping".