Tekla
9 °C
16 °C

Tévétársaság vitte el az EasyJet vezérét

2017.07.17. 11:52

Egy tévétársaság, a brit ITV az egyik legnagyobb fapados, az EasyJet vezérigazgatóját igazolta le vezérigazgatónak. Carolyn McCall hét évig volt az EasyJet első számú vezetője, most az „érdekes és ösztönző” új iparág lehetősége mellett durván évi egymillió fontot, plusz komoly bónuszokat jelentő fizetésért váltott, írja a Guardian.

McCall a világ legsikeresebb női menedzserei közé tartozik, 2015-ben a legelismertebb menedzsernek választották az Egyesült Királyságban. Irányítása alatt az EasyJet részvényeinek értéke nagyjából megötszöröződött, de aztán egyebek mellett leginkább a brexit őket is elég bizonytalan helyzetbe sodorta. 

A légitársaságokat érzékenyen érinti a brexit. A légiipar nagyon szabályozott terület az EU-ban, így – többek közt biztonsági okokból – komoly nehézségekkel néznek szembe azok a légitársaságok, amelyek unión kívüliként szeretnének berepülni Európába. Ezért nem lenne meglepő, ha az EasyJetnek is el kéne költöznie az országból az unión belülre. Igen intenzív és bizonytalan időszakban hagyja tehát ott McCann az óriáscéget. Az ITV előző vezére, Adam Crozier már júniusban távozott.

McCallnak nem ismeretlen a média, az EasyJet előtt a Guardian vezérigazgatója volt, de egyéb tisztségek mellett például pillanatnyilag is vezetőségi tagja a Burberry divatmárkának. John Barton, a fapados cég elnöke annyit közölt, hogy szerinte a cégnél mindenki sajnálja, hogy McCann elmegy, és sok szerencsét kívánnak neki az izgalmas új pozíciójához.