16 milliárdunkba kerültek a Soros és Brüsszel elleni kampányok

2017.07.22. 09:17
16,5 milliárd forint közpénz, a Magyar Nemzet számításai szerint ennyi ment el november óta a Soros, Brüsszel és mások elleni kormányzati propagandakampányra. A kommunikációra elszórt pénzek döntő többsége egyetlen ember cégeinél landol: a kormányzati kommunikációba az utóbbi hónapokban berobbanó Balásy Gyula szinte mindent visz. A korábbi libling Csetényi Csaba, Rogán pasaparki szomszédja már sehol sincs.

A Magyar Nemzet által kikért adatok szerint csak az utóbbi negyedévben, áprilistól júniusig több mint 9 milliárdot költöttek állami kommunikációra, és ebben az összegben még nincs is benne minden, csak a Nemzeti Kommunikációs Hivatalon (NKOH) keresztüli kifizetések.

Zsíros biznisz az állami kommunikációé: a vonatkozó tendereket megnyerő cégek együttes eredménye a 2014-es 4 milliárdról a 444 számításai szerint 2016-ra a kilencszeresére, 36,6 milliárdra nőtt. Miközben a torta egyre nagyobb, a szeletek az utóbbi hónapokban nagyon átméreteződtek. A korábban legkedvezőbb helyzetben lévő Rogán-szomszéd, Csetényi Csaba kiesett a pikszisből – emögött állítólag a kormánnyal való elszámolási viták álltak.

Csetényiék partvonalra kerülését a legújabb számok is alátámasztják. Az NKOH közbeszerzésein Csetényi két cége (a Network 360 Kft. és az Affiliate Kft.) már alig nyer el megbízásokat: a második negyedévben „a kiosztott 9,1 milliárdból alig 37 milliót húztak be” – írja a Magyar Nemzet.

Újdonság, hogy Csetényi után az állami tenderek másik szokásos kedvezményezettje, Kuna Tibor vállalkozásai is visszaszorultak. Kuna ügynökségei, a Young & Partners és a Trinity is csak 170 millióra kötöttek szerződést.

Ez azt jelenti, hogy az utóbbi hónapokban szinte mindent a frissiben berobbant harmadik szereplő, Balásy Gyula cégei visznek. Az ő két médiaügynöksége, a New Land Media és a Lounge Design 8,9 milliárd forint állami megrendelést kapott április és június között. Utóbbi cég tervezte a Soros elleni uszító plakátokat.

Két éve ezeknek a cégeknek alig fél milliárd volt az éves forgalmuk. Balásy a hírek szerint ugyanúgy Habonyhoz kötődik, mint a most visszaszorult versenytársai.