Jövőre jöhetnek az önvezető autók Zalaegerszegre

2017.07.27. 16:32

Jövő nyártól már használhatják az autógyártók a zalaegerszegi járműipari tesztpálya első ütemeként elkészülő kör alakú pályát, amelynek befejezéséhez a kormány a napokban újabb milliárdokat biztosított – írja az MTI a tesztpálya kormánybiztosának bejelentése alapján. 

Palkovics László azt mondta, ütemterv szerint zajlik a két és fél év alatt befejezni tervezett zalaegerszegi létesítmény építése, amelynek első fázisa, a 300 méter átmérőjű, dinamikus felületű tesztpálya a jövő év tavaszán, nyarán készül el. 

Első ütem 15 milliárdból

A mintegy 42 milliárd forintos költségű, 250 hektáron elterülő tesztpályát építő és működtető cégben, az Autóipari Próbapálya Zala Kft.-ben a kormány a napokban 15 milliárd forintos tőkeemelésről döntött, ami elsősorban az első ütem befejezését szolgálja. Az építkezésen a kormány egyik kedves cége is nyert egy milliárdos megbízást. 

Palkovics tájékoztatása szerint "folyamatosak a tárgyalások a nemzetközi autóipari cégekkel", név említése nélkül hozzátette, hogy csütörtök délelőtt is egy jelentős autógyár képviselői jártak a zalai megyeszékhelyen.

Ezzel párhuzamosan az egyetemek, kutatóintézetek felkészülése is zajlik, a szerdán közölt felvételi eredmények alapján például a tavalyinál több, 37 hallgató jár majd szeptembertől mechatronikai képzésre Zalaegerszegen. Vigh László országgyűlési képviselő, a tesztpálya fideszes miniszteri biztosa a sajtótájékoztatón arról beszélt, csütörtökön elkezdődött a geotextil és a 70-80 centiméter vastag kőalap terítése, ami évtizedekig jelentős terhelést képes majd elviselni. A 300 méteres körpályához mintegy 50 ezer tonna kőzúzalékot szállítottak már a helyszínre és kezdtek el teríteni.

2019 végére kész lehet a teljes beruházás

Az előzetes tervek szerint a készülő tesztpálya közvetve és közvetlenül mintegy 350 új mérnöki álláshelyet teremt. A pályához benzinkút, szálloda és számos más kiszolgáló létesítmény is épül. A Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi közlése szerint a beruházás első ütemében többek közt a fékteszteket lehetővé tévő zóna és a járművek kezelhetőségi pályája épül meg, illetve az autonóm járművek vizsgálatát lehetővé tévő zóna, illetve kiépül a szükséges kommunikációs technológia és a kiszolgáló létesítmények egy része.

A második fázisban, 2018-tól megépül a nagysebességű viszonyokra alkalmas ovális pálya, sor kerül a járműdinamikai tesztelemek további fejlesztésére, és újabb kiszolgáló épületeket is létrehoznak. A tervek szerint 2019 végére készülhet el a teljes beruházás. Az NGM és a magyar autóipar érdekelt szereplői között a projektet támogató együttműködést már több tucatnyi vállalat és cégcsoport írta alá, köztük a Magyar Telekom Nyrt., a T-Systems Magyarország, az Elmű Zrt., a Knorr-Bremse Fékrendszer Kft., jelezte továbbá részvételi szándékát a kínai Huawei és az elektromos járműveket és akkumulátorokat előállító Build Your Dreams (BYD). A pálya terveit a japán Horiba Mira Ltd. készíti.