Több száz sofőr hiányzik a BKV-nál és a Volánnál

2017.07.27. 09:39

Több száz buszsofőr hiányzik a BKV-nál – írja a Magyar Nemzet. A fővárosi közlekedési cégnél alsó hangon 150-200, de az érdekképviseleti szervek szerint inkább 500 új emberre lenne szükség, és hasonló lehet a helyzet a vidéki Volán-társaságoknál is. 

A vidéki és a pesti sofőrfizetések között jelentősek a különbségek, míg a BKV-nál 180-200 ezer forint nettó körüli alapbért kap egy kezdő, a Volánnál 130-170 ezer körül alakulnak a fizetések, igaz, a legnagyobbnak számító Volánbusz Zrt.-nél ehhez még hozzátesz a cafeteria, a nyugdíjpénztári támogatás és az üzemanyag-megtakarításért járó pótlék. Idén átlagosan 13 százalékkal emelték a fizetéseket, de a tervek szerint jövőre 12, 2019-ben pedig további ötszázalékos emelés várható.

Baranyi Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke a lapnak azt nyilatkozta, a három év alatt adott 30 százalékos béremelés sem lesz elég az elszívóhatás megállítására. A sofőröknek nem csak a külföldi munkavállalás, de gyakorlatilag bármi alternatívát jelenthet, ahol többet lehet keresni. Baranyi szerint komoly probléma az is, hogy megszűnt a korkedvezményes nyugdíj, így ha egy 60 éves járművezető nem megy át az egészségügyi alkalmassági vizsgálaton, akkor ott áll munkanélküliként néhány évvel nyugdíjazása előtt. 

A BKV-nál a tapasztaltabb sofőrök akár a kezdőfizetés kétszeresét is megkereshetik, bár ebben már benne vannak a különféle műszakpótlékok. A vállalat azt kommunikálja, nagy segítséget jelentett az idei 15 százalékos béremelés, de Gulyás Attila szakszervezeti vezető szerint egyelőre nem özönlenek a vállalathoz a jelentkezők. A szakszervezet januárig meg szeretne állapodni a vezetéssel a bértarifarendszerről is, ami kiküszöbölné a bérek közti indokolatlan eltéréseket.

A BKV tájékoztatása szerint nemcsak járművezetőből van kevés, hanem szakmunkásból és mérnökből is, mostanában intenzívebb álláshirdetési kampánnyal próbálják növelni a létszámot. Hasonló helyzetben van a MÁV, ahol 400 főt azonnal fel tudnának venni, és a cég már pénzt is ad annak, aki beszervez valakit vasutasnak.