Megírta a kormány az iskoláknak, mit árulhatnak a büfében

2017.08.10. 11:46

Levelet kaptak az iskolaigazgatók az Emberi Erőforrások Minisztériumától egy listával, hogy mit szabad és mit tilos szeptembertől árulni az iskolák büféiben – tájékoztatta az MTI-t Rétvári Bence államtitkár. A levélben Rétvári szerint azt is megírták az iskoláknak, hogy milyen jogi következménnyel jár, ha egészségtelen termékeket árusítanak.

Senki nem szeretné sem Magyarországon, sem máshol, ha a gyermeke ahhoz szokna hozzá, hogy a reggelije egy energiaital, a tízóraija pedig chips

– mondta Rétvári Bence a csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az államtitkár arra is emlékeztetett, hogy Magyarországon a felnőttek mintegy 30 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. Mindez már gyermekkorban jelentkezik, hiszen minden ötödik kisfiú és negyedik kislány már hétévesen túlsúllyal küzd.

Hogy pontosan mi szerepel a kormány tiltólistáján, azt sajnos az MTI-vel nem közölte a minisztérium. Elkértük az Emmitől a listát, de amint megkapjuk, közöljük a részleteket. A Zoom.hu azt írja, hogy a büfékben tilos lesz az ún. csipszadó hatálya alá eső termékeket árusítani, vagyis csipszet, cukros üdítőket, szörpöt, energiaitalt és csomagolt nassolni valókat. 

Kaptak viszont a levélben ajánlást az iskolák, hogy mit kellene árulni a büfékben. Ezt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügy Intézet állította össze, amely az oldalán is részletesen kifejti, hogy mit kellene etetni a gyerekekkel a szünetben.  Itt ilyen ajánlatok szerepelnek:

  • felvágottas szendvics (korpás, magvas vagy rozsos zsemle, kifli, kenyér; margarin; zöldség; sovány felvágott)
  • túrókrémes szendvics (korpás zsemle; tavaszi vagy körített túró; zöldség)
  • vegyes saláta hamis majonézzel
  • teljes kiőrlésű gabonatermékből készült keksz, puffasztott gabonaszelet, extrudált kenyér