Észak-Korea elbukta a haveri kapitalizmus esélyét

Akik figyelemmel kísérik a KCNA észak-koreai állami hírügynökség angol oldalait, az elmúlt hetekben több érdekes, már-már „piacgazdasági” hírt is olvashattak.

• Elegáns, tengeri herkentyűket áruló szaküzlet nyílt Phenjanban.
• Az egyik állami sörgyár Észak-Koreában is megkezdte a korábban itt még nem forgalmazott búzasörök gyártását.
• Megnyílt az első külföldi bevásárlóközpont Észak-Koreában.
• Az észak-koreai rágcsák, kekszek a legnépszerűbb hasonló dél-koreai termékekkel azonosnak ható csomagolásban is megjelentek.

Utóbbin persze a dél-koreai sajtó nagyon kesergett, pofátlanságnak írva le a folyamatot, és azonnal megvolt a ludas is: biztosan a kínai Tantung (Dandong) városán keresztül szivárognak be a nyugati termékminták az elszigetelt országba. A közel egymilliós Tantung határváros a kínai–észak-koreai határon fekszik, és csak egy folyópart választja el egymástól a két államot.

Haveri kapitalizmusba

Bryan Harris, a Financial Times tudósítója rögtön írt is egy nagy visszhangot kiváltó cikket, amelyben hosszú oldalakon keresztül azt taglalta, hogy Észak-Korea elindult az évszázadokkal ezelőtti mély feudalizmusból a haveri kapitalizmus felé.

A szerző által észlelt jelenség rövid leírása alapján Észak-Koreában gigantikus mértékben emelkedtek az átlagfizetések (nyilván volt honnan), érdemben nagyobb lett az áruválaszték, egyre több a nemzetközi szálloda, illetve valóban élénkültek az árukereskedelmi kapcsolatok. (Sőt, a KCNA honlapján látni, hogy Foreign Trade címmel már angol nyelvű kereskedelmi magazin is indult az országban.)

Egyesek szemében a harmadik generációs diktátor, Kim Dzsongun is kezdett szebb színben feltűnni, úgy értelmezték ugyanis a brutális kegyetlenséggel végrehajtott politikai és katonai vezetőket sújtó kivégzéshullámot, hogy Kim Dzsongun a nyitás ellenségeivel, vagyis a konzervatívokkal számolt le.

Részben igaz

Jobban élnek-e az észak-koreaiak, mint korábban? Talán igen, de azért nem sokkal. A fizetések értékelése nehéz, hiszen a csak észak-koreaiak által használt északi von és váltópénze, a cson árfolyama talány. Volt, hogy a dollárhoz képest használt 2,16-os átváltási arányt az akkori Kim (vagyis Kim Dzsongil, a jelenlegi vezető édesapja) február 16-i születésnapja alapján határozta meg az állam, de olyan is előfordult, hogy a régi pénzjegyeket úgy cserélték le 2009-ben újakra, hogy egy hónapig semmilyen pénz nem volt forgalomban, és az egész országban semmit nem lehetett kapni.

Ez talán még Észak-Koráéban sem volt teljesen kóser, legalábbis erre utal, hogy a devizareformért felelős hivatalnokokat kivégezték. A jelenlegi vonnal kalkulálva azonban az mindenesetre igaznak tűnik, hogy az átlagfizetések – kb. havi 4-5 ezer forintról havi 20 ezer forintig – tényleg megnőttek.

Ha egyesülnének

A koreaiak (legalábbis a déliek) továbbra is bíznak abban, hogy a két Korea újraegyesülhet. Ám a feladat nehézségét jól jelzik ezek a bérek. Míg Németország újraegyesítésénél „csak” tízszeres jövedelmi különbséget kellett kezelni, addig a remekül kereső déliek és a pocsékul fizetett északiak között jelenleg negyvenszeres az átlagos jövedelmi különbség. És, mint említettük, ez már a gigantikus északi fizetésemelkedés utáni állapot.

Valóban elindult-e a crony capitalism, vagyis a haveri magángazdaság, vagy ez eleve reménytelen folyamat lett volna egy ennyire bornírt diktatúrában?

Az északi áruk valóban jobban néznek ki, mint korábban. Egy évtizede a DMZ-ben, vagyis a déli és északi ország között fekvő demilitarizált zónában voltak északi árukat is értékesítő boltok, de ezek csak húszkilós rizses zsákokat, illetve átlagos sört és ihatatlan szeszes italt értékesítettek – mára azonban egész gusztusos lett az északi édességek csomagolása is.

Fejlődhetett volna még a fogyasztói társadalom? Egyelőre aligha tudjuk meg, mert az elmúlt hetekben az egyre durvább katonai fenyegetőzés, majd egy újabb totális kereskedelmi szankció mindenképpen megállította a folyamatot.

Szokás nyitni

Az biztos, hogy a Financial Times cikke egy meglevő trendet ír le. Eszerint minden diktatúrában van egy szint, hogy a vezetők rájönnek: úgy tudnak többet kitermelni maguknak, ha néhány bizalmi ember a külvilággal kereskedik.

A politikai vezetők szónokolnak a kapitalizmus rohadásáról, de a francia konyak, a magyar libamáj finom, az elektronikai cikkek, a nyugati zene és filmek szórakoztatnak, a koreai elit is rendelkezik ilyen eszközökkel. Ha a hazai „rabszolgák” munkája révén a vezér több pénzt költhet el fogyasztási cikkekre, az vonzó irány, de mégis hiba lenne azt gondolni, hogy ilyen egyszerűen dekódolható lenne Kim Dzsongun gondolkodása.

Fél tőle a világ

A fáma szerint mielőtt Barack Obama korábbi amerikai elnök átadta volna hivatalát Donald Trumpnak, egy magánbeszélgetésen azt mondta, hogy „Észak-Korea lesz a legnagyobb problémád”. Az elmúlt napok eseményei ezt beigazolták, Trump egy erős nyilatkozatában vihart és tüzet ígért, Phenjan pedig azt, hogy komolyan mérlegelni fogja, hogy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétáival csapást mérjen az Egyesült Államokhoz tartozó Guam szigetére.

Az biztos, a világ eddig képtelen volt bármit tenni azért, hogy megoldja az észak-koreai problémát. Így sem azt nem sikerült megakadályozni, hogy a diktatúrának atomfegyvere legyen, sem pedig azt, hogy olyan hordozórakétákkal is rendelkezzen, amelyekre rá tudják tenni a tölteteket. Guam sincs messze, de sajnos Szöul vagy Tokió sem.

Kína sem segít

Az amerikai külpolitikai szakértők megosztottak arról, hogy a koreai fenyegetéssel mit lehet kezdeni, a megoldási paletta a hízelgéstől a katonai megelőző csapásig terjed.

Ráadásul Peking sem tud vagy akar segíteni. Korábban az amerikai politika ismerői még úgy tudták, hogy az Egyesült Államok és Észak-Korea fenyegetőzése mellett a háttérben zajlik valamilyen kommunikáció, amelyben mindig a phenjani kínai nagykövet segített. Mostanában állítólag teljesen megszűnt ez a csatorna.

Kezd ugyanis elveszni az a remény, hogy Észak-Korea a kínai útra lép, ahol ugyan a párt vezető szerepe nem kérdés, ha kell, embereket is kivégeznek, de az ország nyíltan szakított az „egyenlőségesdivel”, mára bevallottan dicsőség gazdagnak lenni.

Észak-Korea fejlődik, a lakosság már nem gyökereket eszik, több az autó, több a bolt, de ez nem változtat azon, hogy olyan totális, egyszemélyes diktatúra működik, amely teljességgel kiszámíthatatlan. Haveri kapitalizmus tehát aligha épül mostanában Phenjanban, mert ott Kim Dzsongunnak se kapitalizmusa nincsen, se haverjai nincsenek.

Borítókép: Kim Dzsongun megtekint egy phenjani üzletet. A fotót a KCNA észak-koreai hírügynökség adta ki pontos dátum nélkül – KNS / AFP