Letarolja az állami biztosítási megbízásokat a pincérből lett alkuszkirály

2017.08.22. 11:53 Módosítva: 2017.09.20. 12:52

Hatalmasra nőtt cégcsoportot vezet és milliárdokat szipolyoz ki állami cégek tucatjaiból egy rövid szakmai múlttal rendelkező biztosítási alkusz, Keszthelyi Erik – derítette ki a 444. A fiatal vállalkozó első nagy manővere az volt, hogy egy a tisztességesség határán táncoló ügyletben lehúzta az FKF-et, de ezek után ahelyett, hogy elutasították volna a hasonló állami cégek, sorra kapta az újabb megbízásokat. Ma már ő a legnagyobb a szakmában, és piaci körülmények között szokatlanul nagy haszonkulccsal dolgozik.

A kezdetben pincérként és házaló ügynökként dolgozó Keszthelyi 2010-ben tulajdont szerzett, majd hamarosan egyedüli tulajdonos lett az Optimál-GB nevű kicsi alkuszcégben, amelyet később átnevezett Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.-re. Ezzel a céggel megjelenése óta gyorsuló ütemben tarolja le a piacot, 2015-re meg tudta venni a Brokernet-csoporttól a Palladium Consultingot is, és ezen kívül is tartozik még három jelentős társaság a cégcsoportjába, a Keszthelyi Holdingba. A vállalkozások együttes bevétele 2016-ban már megközelítette a 3,5 milliárd forintot, pedig 2013-ban még csak 500 millióra rúgott.

Nyeresége 2,6 milliárd forint volt 5 év alatt, amivel profitráta terén még Mészáros Lőrincet is lekörözi. 

Pedig első nagyobb üzlete után akár el is küldhették volna az állami megbízások környékéről: az FKF olyan biztosítást kötött a közreműködésével alkalmazottainak, amivel leginkább az Uniqa biztosító, de főleg Keszthelyi járt jól, a biztosítottakat viszont lehúzták. Az alacsony keresetű dolgozók cafeteriájából finanszírozták a díjakat, a konstrukció csak kb. 10 éves időtávon térült volna meg, ám ilyen hosszú ideig csak kevesen maradnak az FKF-nél. A szakszervezet végül kiharcolta a szerződés felbontását, de a végeredmény így is az lett, hogy a dolgozók elestek mintegy 200 ezer forinttól, Keszthelyi (akkor még Optimál-GB névre hallgató) cége viszont 300-400 millió forinttal gazdagodott.

Az igazi biznisz ezután indult be. Egy májusban megjelent közbeszerzési kiírásból az derült ki, hogy

a fővárosi önkormányzat a Hungarikum Biztosítási Alkusznak adja az összes jelentős alkuszi munkát

(FKF, Budapesti Városüzemeltetési Holding, BKK, FÖKÉTÜSZ, FKF, Budapesti Távhőszolgáltató, Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság). De vidéken és a magyar állami cégeknél is dübörög Keszthelyi, egy rakás jelentős cég van feltüntetve referenciaként az Alkusz honlapján (pl. MVM, MAVIR, MÁV Vagon, Magyar Közút, OEP, MMA, MTVA), valamint a vizes vb körüli biztosítási teendőket is részben ők végezték. Csak ez utóbbi megbízás két szerződése félmilliárdos összértékkel bírt.

Keszthelyi Erik
Keszthelyi Erik

Helyreigazítás

Portálunk 2017. augusztus 22. napján Letarolja az állami biztosítási megbízásokat a pincérből lett alkuszkirály címmel közölt cikkében valós tényt hamis színben tüntetett fel azzal, hogy azt állította „Keszthelyi Erik FKF-es üzletét pedig híres Fidesz-közeli ügyvédi iroda, a korábban Biczi és Tuzson (a propagandaminisztériumi államtitkár Tuzson Bence után), ma Biczi és Turi néven futó ügyvédi iroda hozta tető alá”. A fentiekkel szemben a valóság az, hogy a Biczi és Tuzson Ügyvédi iroda (jelenlegi nevén Biczi és Turi Ügyvédi Iroda) csupán a közbeszerzési eljárásban képviselte az FKF Zrt-t.

A 444 iparági forrása szerint Keszthelyi cégcsoportjába már több bevétel áramlik évente, mint amennyit korábban az állami cégek biztosítási alkuszi tevékenységében összesen meg tudott keresni a korábban ezen a piacon aktív számos cég. Ha ez valóban így van, az nem csak arra utal, hogy Keszthelyi rengeteg céget szorított ki, hanem arra is, hogy több pénzt húz ki egységnyi szerződésből – amivel vagy a biztosítóknak, de nagyobb valószínűséggel az állami cégeknek, tehát a mögöttük álló adófizetőknek okoz kárt.

Keszthelyi minden jel szerint jó kapcsolatot ápol fideszes körökkel. 2015-ben Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől vehette át az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, a Fidesz pártalapítványa külön megköszönte neki 2016-os beszámolójában 1,3 millió forintos adományát (pedig voltak nála nagyobb adományozók, akiket nem említenek meg). Az FKF-es üzletét pedig híres Fidesz-közeli ügyvédi iroda, a korábban Biczi és Tuzson (a propagandaminisztériumi államtitkár Tuzson Bence után), ma Biczi és Turi néven futó ügyvédi iroda hozta tető alá.