Becsődölhet a Malév maradéka is

2017.09.08. 09:12

Feljelentették az uniós bíróságnál a ferihegyi földi kiszolgálást végző Malév Ground Handling (MGH) Zrt.-t, írja a Magyar Nemzet. A gond az, hogy fejlesztésre kapott pénzeiket működésre fordíthatták, csakúgy, mint egykor a Malév, és az ilyesmi a versenyjogba ütközik az egész EU-ban, tiltott állami támogatásnak minősül, ha bebizonyosodik.

A MGH még a Malév 2012-es káoszos csődje idején kapott 465 millió forint felcímkézett állami támogatást egy új hangár építésére. Illetve ebből elvileg egy iparági nemzetközi szervezetet is létre akartak hívni. A fejlesztések viszont nem valósultak meg.

Emellett még 400 millió forintos külön hitelt is kaptak az állami MFB-től, amit a jelek szerint nem igazán tudtak törleszteni. Legalábbis úgy intézték, hogy 260 milliót a fejlesztésre adott pénzből inkasszózzon a pénzére váró MFB. Nem tudni, hogy az államon kívül ki jelentette fel őket, mindenesetre az MGH közvetlen versenytársai a török Celebi, a brit Menzies és a hazai hátterű BudPort. 15 napon belül viszont dönt az Európai Bizottság versenyjogi része a 180 oldalas beadványról.

Mindez azért különösen kellemetlen a cégnek, mert a kormány jövő kedden dönt elvileg egy újabb hasonló, felcímkézett, reorganizációs támogatásról, de az már egy 4-5 milliárd forintos csomag lenne. Ilyen újraszervezési támogatást adhat az állam fontosnak ítélt cégeknek, de a veszteségeket nem finanszírozhatja a végtelenségig, ez elvileg nem arra van kitalálva.

A Malév másik megmaradt, volt leányvállalata, a repülők karbantartásával foglalkozó Aeroplex Közép-európai Légijármű Műszaki Központ Kft. az Air Berlin csődje miatt került nehezebb helyzetbe. Nekik 16 gépüket szervizelték volna, ami nagyobb megrendelésnek számít, de most nem tudni, hogy ez mikor teljesülhet.

Emellett az sem néz ki túl jól, hogy ők is adtak egy félmilliárdos hitelt a MGH-nek. Az Aeroplex már hitelt is felvett a bérek kifizetésére, ami több mint százmillió forintos tétel havonta. Érdekesség, hogy a tulajdonos MNV helyett a Tiszavíz Vízerőmű Kft. akarta hitelezni a bajban lévő vállalatot.