Cecília
3 °C
12 °C

Figyeljen oda az agyára, különben rendszeresen átveri

2017.09.10. 18:05

Egyszerűen máig nem szűnik a lelkesedés a magyar tőzsde két kiugró sikersztorija, a Konzum és a régóta kétes hírű Opimus (pontosabban az ismét átnevezett cég már Opus néven fut) körül. A Konzum az egész világon a legdurvábban szárnyaló értékpapír lett idén, de az Opimus régi befektetői is örülhetnek, hogy a két éve még részvényenként 9 forintot érő cég hónapok óta 200 forintos árfolyam körül jár.

Persze az se titok, hogy az új befektetők miért láttak hirtelen ekkora fantáziát a két vállalatban: mindkét cégnél nyíltan egy Zuckerbergnél is okosabb, és nála gyorsabban is gazdagodó nagy magyar üzletember vette kezébe a gyeplőt, csak ez lehet a bizakodás egyetlen oka.  Láthatóan az se tántorítja el a befektetőket, hogy ez a kör tudhatóan iszonyatos tranzakciós költségekkel és minimális átláthatósággal szeret munkálkodni. 

Ahol pedig lazán körülhatárolható várakozások röpítik hirtelen az egekbe az árfolyamot, ott tőzsdei buborékot is lehet gyanítani. Ezekre érdemes figyelni, mert egyebek mellett az is a jellemzőjük, hogy a végén sokan megszívhatják. Ettől még persze nem kizárt, hogy jövőre akár újabb háromezer százalékot erősödjenek ezek a cégek,  de arra is jó alkalom, hogy végiggondoljuk, hogy hogy alakulnak ki buborékok. Vagy még általánosabban, hogy hogy ver át minket a saját agyunk, azzal, hogy racionálisnak hisszük magunkat, miközben épp valamely rendszerszerű torzításának engedelmeskedünk. Itt pedig a pszichológiát és viselkedési közgazdaságtant hívhatjuk segítségül.

Csordaszellem: alább az Asch-kísérlethez hasonló, híres és könnyen reprodukálható kísérletet nézhet meg, ahol egy rendelő várójában az elején mindenki színész, kivéve a lila felsős lányt. A színészek rendre felállnak, ha megszólal egy sípszó, a teljesen értelmetlen szabályt pedig hamar átveszi a lány is. A színészeket közben sorra behívják, a helyükre pedig további gyanútlan páciensek érkeznek, akik már a lánytól veszik át a hülye macerát, miközben nyíltan senki nem tudja, hogy miért csinálják. Egyszerűen kényelmetlenebb érzés nem a többiekkel tartani. 

Már csak azért is, mert bár a területen nekünk is vannak világszínvonalú kutatóink, a viselkedési közgazdaságtan egyik "alapító atyja" és máig egyik legnagyobb guruja, Richard H. Thaler épp jövő héten jön Magyarországra, mivel idén ő kapta a Rajk László Szakkollégium Neumann-díját.

Viselkedési közgazdaságtan

Az 1970-es évektől indult viselkedési közgazdaságtan a racionális ember képénél pszichológiailag pontosabb modellekkel próbálja leírni az emberi viselkedést és döntéshozatalt. Rengeteg helyzetben ugyanis irracionálisan döntünk a hiedelmeink, a szociális normáink vagy bármi egyéb miatt. A racionális döntésekre alapozva ugyanis sok mindent ragyogóan ki lehet számolni és ügyesen előre is lehet jelezni, viszont bizonyos döntések ennél érdemben bonyolultabbak. Elég olyasmire gondolni, hogy ha éhesen megyünk el bevásárolni, akkor könnyen lehet, hogy igencsak mást veszünk, mintha jóllakottan tennénk ugyanezt. Azok a cégek lesznek hosszú távon sikeresebbek is, akik a vevőiket korlátozottan racionális emberként kezelik, nem profitmaximalizáló gépekként. Némi túlzással ez a fajta "józan ész" került erősebben vissza a közgazdasági modellekbe a viselkedési közgazdaságtannal. A tapasztalati kutatásokon alapuló viselkedési közgazdaságtani eredményeket mára rengeteg szereplő aktívan felhasználja a vállalatoktól vagy a szabályozástól akár a politikai pártokig.    

Általában elmondható például, hogy ha nem tudjuk pontosan, hogy mit miért veszünk meg, akkor egy megfontolt befektetőnek inkább nem érdemes arra a termékre pénzt adnia. Épp Thaler egyik kedvelt példája, hogy amikor Obama 2014 végén lazítani kezdett a Kubával szembeni kereskedelmi korlátozásokon, a Herzfeld Caribbean Basin Fund részvényei egy időre kilőttek a tőzsdén. A Herzfeld Caribbean Basin Fundnak semmilyen befektetése nem kötődött Kubához, viszont a tőzsdén "CUBA" rövidítéssel futott a papír, ami elég is volt a hirtelen bepörgött befektetőknek. 

A Valuewalk nemrég Thaler korábbi jótanácsait szemlézte, amiket nem csak tőzsdei buborékok gyanújakor lehet érdemes megfontolni.

Bár a pénzügyi piacok sem teljesen hatékonyak, mégis gyakori hiba, hogy befektetők úgy érzik, hogy ők találtak ki valamit egyedül. Mindig érdemes a többiek fejével gondolkozni, könnyen lehet, hogy egymillión meglépték már a szuper ötletünket korábban, és már csak nevetségesen drágán szállhatunk be a tutinak vélt bizniszbe. Így például – az adókkal most nem foglalkozva – jó ökölszabály lehet, hogy akkor kell eladni egy részvényt, amikor azon az áron semmiképp nem vennénk már meg.

Azt is jó tudni, hogy irracionálisan félünk a veszteség elkönyvelésétől, az elsüllyedt költségektől és ez sokszor még nagyobb veszteségekbe sodor minket. Mint a szerencsejátékost, aki addig akar játszani, amíg nem nyer végre. Jellemzően inkább sokáig tartanak az emberek olyan részvényeket, amiket az aktuálisnál magasabb áron vettek, mert addig elhitethetik magukkal, hogy tulajdonképpen oké tőzsdecápák, nem vesztettek még, csak várniuk kell.    

Némileg hasonló ez ahhoz, hogy múltban kiugróan jól teljesítő részvényeknél kevésbé valószínű, hogy a jövőben is átlagon felül teljesítsenek, mert jellemzően már beárazódott egyfajta túlzott optimizmus is a részvényárba. A hatékony piacoknál elképzelhetetlen lenne, hogy a múltbeli részvényárak bármilyen információt hordozzanak a jövőre nézve, de nincs ilyen hatékony piacunk.

Ahogy azt is ismerjük, hogy az agyunkban egyfajta mentális könyvelést végzünk, és például ugyanazt kiadást másképp éljük meg, ha másik ilyen könyvelési dimenzióban merül fel. Ezt például a Nobel-díjas Kahneman és Tversky kísérletével lehet megérteni, ahol tegyük fel, hogy tízezer forintért elmennénk színházba. Ezután két dolog történhet: a színház elé érve kiderül, hogy elvesztettük a tízezer forintos jegyet, újat kéne venni. Vagy eleve helyszínen vennénk meg a jegyet, de odaérve kiderül, hogy elvesztettünk tízezer forintot, de van még nálunk elég pénz azért a jegyre. 

Bár egy racionális embernek a két esemény azonos eredményt jelent, a legtöbb ember mégse venne új jegyet, mert tízezret könyvelt el színházjegy-kiadásra, és ennyi pénz már nem nevetséges kiadás a legtöbbeknek. Viszont ha elvesztünk ennyi pénzt, attól még megvesszük a jegyet is, mert az elvesztett tízezres vesztesége máshova könyvelődik a fejünkben.  Így például talán ha fix keretből tőzsdézik valaki, akkor jobban kordában tudja tartani a veszteségeit. 

A kockázatvállalás és a veszteségkerülés másik szép példája, hogy az emberek higgadtan végiggondolva jellemzően visszautasítanának egy olyan játékot, ahol 50 százalékos eséllyel nyerhetnek egymillió forintot vagy veszthetnek 800 ezret. Pedig ez egy pozitív várható értékű játék, racionálisan bele kéne vágni.

De ha valakinek mondjuk 70 millió forintnyi a teljes vagyona, és úgy teszik fel a kérdést, hogy 50 százalékos eséllyel lesz az új vagyonod 71 vagy 69,2 millió forint, akkor már jobban belevágnának, egyszerűen kisebb durranásnak tűnik az egész, nem ijedünk meg annyira. 

Mindezek nem azt jeletik, hogy ne törekedjünk a racionalitásra, mert úgyse lehet, hanem, hogy igyekeznünk kell olyan környezetben döntéseket hozni, ahol könnyebben átlátjuk ezeket a lehetséges buktatókat. És persze lehet rosszra is használni szociálpszichológai és közgazdasági eredményeket. Például a menekültellenes kampány a felidézési heurisztika miatt lehetett ilyen sikeres. 

Az emberek ugyanis aszerint saccolják a kockázatokat, hogy mennyi példát tudnak felidézni róla. Ha minden magyar bevándorló által elkövetett bűncselekményen kiemelten rugóznának Németországban, hamar úgy saccolnák sokan, hogy a magyarok brutális vérengző állatok. Ahogy például Esztergályhorvátiban már minden külfölditől betojnak, akkora veszélyt becsülnek. Vagy ahhoz hasonló ez, mint ahogy szerte Európában nagyobbra saccolják a gyilkosságok számát, mint az öngyilkosságokét, egyszerűen mert többet és részletesebben hallanak az emberek előbbiekről.  

Ami egy dolog, de szinte biztosan rossz döntéseket fogunk hozni, ha az életünket alakító kokázatokat súlyosan alá- vagy fölébecsüljük. Thaler egyébként kedd este fog előadni az Akadémián.