Lukács
7 °C
22 °C

Budapest is érintett a Ryanair járattörléseiben

2017.09.18. 21:31
Kapcsolódó cikkek (1)

Délután már mi is megírtuk, hogy a Which? nevű fogyasztóvédelmi szervezet azt követeli, a Ryanair a szerda utáni időszakra vonatkozóan is hozza nyilvánosságra, hogy melyik járatait tervezi törölni. Emellett rengeteg utas is fel volt háborodva, így a légitársaság beadta a derekát és nyilvánosságra hozták a listát, melyből kiderült, budapesti járatokat is töröl a Ryanair október végéig – írja az MTI.

A lista szerint a járattörlés a barcelonai, a milánói, a portói, a londoni, a brüsszeli, a dublini és a római bázisról indított járatokat érinti, emellett pedig kiderült, hogy Budapest is érintett, szerdánként nem fog közlekedni a 3717-es és 3718-as járat London-Stansted, illetve Budapest között. A teljes lista itt (.pdf) érhető el.

Az ír légitársaság pénteken, teljesen váratlanul jelentette be, hogy azonnali hatállyal napi 40-50 járatát törli október végéig, ami elvileg összesen mintegy kétezer járat kiesését jelenti, az első napokban azonban napi 80 járatot töröltek. Állításuk szerint erre egyébként azért van szükség, mert a megszokott 90 százalék helyett 80 százalékra esett a járataik pontossága. Az ügyről hétfőn már bővebben is írtunk, ezt a cikkünket itt olvashatja el.