![D MI20150512006](http://kep.index.hu/1/0/1834/18348/183482/18348291_55a3a0a15fcb709a446144dca8a151ae_wm.jpg)
A keddi naptól élesben is működni kezdett a nemzeti tengelysúlymérő rendszer (tsm), de egyelőre még csak figyelmeztetést kapnak a túlsúlyos teherautók. A rendszer 89 mérési ponton, az útba süllyesztett érzékelők segítségével méri a járművek tengelyterhelését és össztömegét akár mozgás közben is.
A tsm-rendszer tesztüzemmódban már március 31-e óta működik, kedden indult a bírságolást a jármű megállítása nélkül is lehetővé tévő fázis. A következő hónapokban azonban még nem bírságot, csak figyelmeztetést küld az üzembentartóknak, a bírságolás a tervek szerint januártól kezdődik.
A rendszer 20 tonna felett aktiválódik és azokra a tehergépjárművekre és buszokra utazik, amelyek mért adatai meghaladják a forgalmi engedélyben szereplő adatokat.
A fuvarozói érdekképviseletek a Magyar Időknek azt nyilatkozták, hogy szerintük még van mit csiszolni a rendszeren. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete szerint a tesztelés során kiderült, hogy a folyékony árut szállító kamionok más tengelynyomást produkáltak álló helyzetben a hagyományos fix mérlegen, mint haladás, különösen pedig fékezés, illetve gyorsítás közben a burkolatba épített érzékelőkön.
Az is fontos kérdés szerintük, hogy az objektív felelősség alapján automatikusan kiszabott bírságok esetében lesz-e lehetőség bizonyos tűréshatárok érvényesítésére, hiszen nem mindegy, hogy az adott teherautón a rakomány tömege egy kilóval vagy két tonnával haladja meg a megengedett mértéket.
Az egész rendszerre egyébként a minisztérium szerint azért volt szükség, mert a túlsúlyos tehergépkocsik fokozott baleseti kockázatot jelentenek, felgyorsítják a közutak amortizációját, valamint a szabályszegő fuvarozók jogtalan versenyelőnyre tesznek szert a jogkövető vállalkozásokkal szemben.
Borítókép: Mihádák Zoltán / MTI
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)