Salamon
7 °C
14 °C

A kínaiak és az amerikaiak megvették a választást Merkelnek

GettyImages-809174484
2017.09.22. 08:00
A német szövetségi parlamenti választás előtt borítékolható, hogy ismét újraválasztják Angela Merkelt. Ennek elsődleges oka, hogy dacára a brexitnek, az euróválságnak, a menekültválságnak és Trumpnak, a német gazdaság, köszöni szépen, egész jól van. A német gazdaság viszont elsősorban azért van jól, mert a kínaiak, a britek és az amerikaiak eddig pénzelték a németeket. Az viszont nehezen elképzelhető, hogy ez hosszú távon is így marad, B-tervük viszont nem nagyon van.

A németekkel szemben régi sztereotípia, hogy unalmasak és sótlanok, de cserébe legalább kiszámíthatók, precízek és racionálisak. Bár az utóbbi időben egyre több német emel szót ez ellen – egyesek például váltig állítják, hogy a németeknek jó a humoruk –, a vasárnap esedékes parlamenti választások nem fognak sokat tenni a sztereotípiák eloszlatása érdekében.

Miközben a szintén nem túl izgalmas nép hírében álló britek tavaly magukra gyújtották a házat, az amerikaiak elnöknek választottak egy teljesen alkalmatlan szájhőst, a franciák elsöpörték a hagyományos fősodorbeli pártokat, az olaszok pedig jó szokásukhoz híven évente váltanak miniszterelnököt, a németeknél nem kell ilyen meglepetésekre számítani. Az ugyanis a választások előtt borítékolható, hogy Németország következő kancellárját Angela Merkelnek fogják hívni.

De mégis miből táplálkozik ez a fene nagy német kiszámíthatóság és stabilitás, és Németország hogyan maradhatott (látszólag) a stabilitás szigete a menekültválsággal, euróválsággal, Oroszországgal, Trumppal és brexittel megáldott Európában? Ha elég messzire megyünk az okok keresésében, akkor a válasz nagyjából az, hogy pont azért, mert miközben errefelé mindenki azt hajtogatja, hogy a németek lesznek az Európai Unió új urai, Németország valójában az utóbbi hat-hét évben gazdaságilag fokozatosan lekapcsolódott a válságban őrlődő Európáról. Így pedig 

Angela Merkel a briteknek, amerikaiaknak és a kínaiaknak köszönheti azt, hogy negyedszer is megválasztják.

A németek ugyanis azért fogják újraválasztani Merkelt, mert a gazdaság relatíve jól áll az ország: a német cégek menetelnek, a németek elég jól élnek, a válság nagyrészt elkerülte őket, másokhoz képest nem sok okuk van panaszra. Ez a viszonylagos konjunktúra és nyugalom viszont elsősorban a külvilágnak köszönhető, és a kínaiaktól kezdve a brexiten át Donald Trumpig sok minden és sok mindenki bele tud rondítani.

Merkel belemákolt

Míg a bevándorláspropagandával elárasztott magyar média fogyasztói számára meglepő lehet, de a német választási kampányban (a szélsőjobb kivételével) nem igazán került elő a menekültválság, de még csak az eurózóna állapota vagy általában véve az sem, hogy mi legyen az Európai Unióval.

Ahogy egy francia szerző meg is jegyezte: még az amúgy jellemzően csak magukkal törődni képes franciák is elgondolkodtak egy kicsit a külvilágról, amikor szavazni mentek idén. Ezzel szemben a németeknél nem arról szólt a kampány, hogy mik a világ és a nemzet sorskérdései, hanem hogy biztonság, nyugalom és gazdagság van-e Németországban.

Ez pedig nagyjából megvan. Nem is véletlen, hogy Merkel pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) kampányüzenete nagyjából ugyanaz volt, mind a Fideszé 2014-ben: sikeresek vagyunk, folytatjuk. (Persze a Fideszénél egy fokkal európéerebb és liberálisabb tálalásban.) Ennél sokkal összetettebb programra nem is volt szükségük (és nem is igazán volt nekik), mert a gazdaság tényleg elég jól eldöcögött az utóbbi négy évben is, és felmérések szerint a németek teljesen elégedettek a helyzetükkel.

Így a szociáldemokraták hiába próbálták a kényelmetlenebb gazdasági témákat, például a jövedelmi egyenlőtlenségeket vagy konkrétan a növekvő nyugdíjasszegénységet feszegetni, ezzel vajmi keveset értek el. De hát nehéz azzal kampányolni, hogy rosszul élünk, amikor valójában annyira nem is.

Viszont azt a jólétet, ami miatt Merkel nemsokára a tizenharmadik évét kezdheti Németország élén, nemcsak a német precizitás szülte. Az is kellett hozzá, sőt az volt a legfontosabb komponense, hogy

a németek a 2008-2009-es válság lecsengése után pont egy nagyon szerencsés világgazdasági helyzetbe csöppentek.

Amikor az Európán kívüli világ már éppen elég gazdag lett ahhoz, hogy elkezdje fene módra vásárolni a német termékeket, viszont még nem elég fejlett ahhoz, hogy versenyre keljen a németekkel azokon a területeken, ahol hagyományosan erősek. Ennek köszönhetően a németek elég jól tudták függetleníteni magukat az európai gazdasági mizériáktól. 

Made in Germany, amerikai és kínai pénzből

A német gazdaságban a válság óta két nagyon fontos folyamat ment végbe. Egyrészt Németország egyre erősebben exportfüggővé vált. Mára Kínát megelőzve ők a világ legnagyobb exportőrei, a GDP-hez viszonyítva egészen brutális, 8-9 százalékos fizetési mérleg többletet könyvelnek el éves szinten. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a német GDP 8-9 százaléka külföldi pénzből termelődik. Egyetlen nagy gazdaság sem függ annyira az exporttól, mint Németország.

Ennek a külföldi pénznek pedig egyre nagyobb része származik Európán kívülről, elsősorban az Egyesült Államokból és Kínából. Míg 2009 előtt a németek elsősorban az európai piacokra termeltek, ez azóta nagyon gyorsan és nagyon jelentősen megfordult. Bár nominális értéken a németek ma is valamivel többet exportálnak az EU-ba, mint az unión kívülre, a kereskedelmi mérlegük többletének kétharmada mégis az unión kívülről jön. Különösen az Egyesült Államokba lódult meg durván a német export, de Koreában és Kínában is sokkal többet tudnak eladni, mint korábban (még ha Kínával egyébként deficites is a kereskedelmük, a kínai piac nagyon fontos terep a német cégeknek).

De jelentősen átalakult a németek unión belüli kereskedelme is. Mára messze-messze az EU-ból hamarosan kilépő Nagy-Britannia vált a legfontosabb bevételi forrásukká, csak a britekből évi 50 milliárd eurót sajtolnak ki. Azoktól a britektől, akik amúgy javarészt kimaradtak az euróválságból, pont ezért is tudtak ennyi német terméket vásárolni.

Ez a modell persze fenntarthatatlan és a jelenlegi formájában Európa számára is káros, ahogy arról korábban részletesen is írtunk, és ahogy amúgy Németországban is egyre többen mondják. Viszont minden gyengesége ellenére a német gazdaság mégis a legsikeresebb volt az eurózónában, még ha a siker okai nem is csak kizárólag tőlük függtek.  

Miből lesz a jólét?

A németeket alapvetően három dolog segítette az Európától való eltávolodásban:

  1. Az egyik, hogy végső soron ők lettek az euróválság haszonélvezői: miközben a német sajtó azzal volt tele, hogy nekik kell eltartani Görögországot és egész Dél-Európát, a valóságban a déliek válságai miatt meggyengült eurón a németek nyerészkedtek. Mivel Európa bajban volt, az euró meggyengült más valutákkal szemben, amire az is rátett egy lapáttal, hogy az Európai Központi Bank ezerrel nyomtatja a pénzt, hogy lökést adjon a gyengélkedőknek. Viszont az olcsó euró külföldön olcsóbbá tette a német termékeket, és egyúttal növelte a német exportőrök más valutákban realizált profitját is. Tehát segítette a német exportot.
  2. A másik, hogy az unión kívüli világban pont az utóbbi bő tíz évben jelent meg egy új, több százmilliós középosztály, amely elkezdte habzsolni a német termékeket, az Auditól kezdve egészen az Alpecin hajhulláscsökkentő samponig, amely Kínában például hiánycikk és az egyik leggyakrabban csempészett áru.
  3. A harmadik, hogy egyébként a németek persze elég jó termékeket gyártanak, és pont olyan szektorokban erősek, amelyeknek a feltörekvő országokban és az Egyesült Államokban nagy piacuk van, ahhoz viszont túl összetett és fejlett termékek, hogy csak úgy lemásolják őket egy kínai fröccsöntőüzemben.

Így a minőség, az árversenyképesség, a fejlettség és a külső kereslet találkozásával létrejött a 21. század legerősebb exportgazdasága. A válság után a németek pont egy olyan világgazdasági helyzetben találták magukat, amikor amúgy valóban jó termékeiket növekvő piacokon, jóárasítva tudták eladni.

Merkelt pedig az is segítette, hogy még ha az utóbbi 13 év nem is volt egyszerű gazdaságilag, a helyzet mindig pont akkor fordult jobbra, amikor közeledtek a választások. Az utolsó három voksolás mindegyikét olyan időszakban tartották, amikor éppen felívelőben volt a német gazdaság.

Azért nincs az a fülsüketítő dübörgés

Ennek ellenére azért a siker relatív. A német gazdaság az erős exportinfúzió ellenére olyan nagyon mégsem hasít: bár a mostani nagyjából 2 százalékos éves GDP-növekedés nem lebecsülendő, az amerikaiak és a britek úgy tudtak ennél többet felmutatni, hogy közben egyébként irtó sok német árut vettek.

Amint korábbi cikkünkben részletesen kiveséztük, a németek messze nem fogyasztanak eleget, ami visszahúzza a gazdaságot. Örökké pedig az exportból sem tudják majd eltartani magukat, mert egyrészt ahogy Trump hatalomra jutása és a brexit is jelzi, ez a fajta egyoldalú kereskedelem (sokat eladunk, de nem veszünk semmit) politikai téren problémákat szül. Ha pedig Donald Trump tényleg begurul egyszer, vagy a britekkel nem sikerül dűlőre jutni a kilépés utáni kereskedelmi viszonyról, esetleg a kínaiak kezdenek majd elkanászodni, az elég jelentősen visszavetheti a német exportgyorsnaszádot.

Másrészt pedig el fog jönni az az idő, amikor a kínaik mégis csak le fogják másolni majd a német termékeket, az pedig a jó világ vége lesz. Persze a németek próbálnak az innovációval előre menekülni, és azért messze nem arról van szó, hogy Kína 3-4 éven belül majd jól hátba csapja a Siemenst vagy az Audit. Azonban a hosszú távú folyamatok nem kedvezőek e téren: a hagyományos iparból a 21. században nagyon nehéz lesz megélni.

E tekintetben különösen vészes, hogy a németek más fejlett gazdaságokkal szemben nem exportálnak szolgáltatásokat és a tőkejövedelmeik is elég mérsékeltek. Más szóval csak a termékek eladásából élnek, miközben mondjuk a kereskedelmileg deficites britek vagy amerikaiak a szolgáltatások és különösen a pénzügyek terén tudják ellensúlyozni iparuk gyengeségeit. Németországban viszont nincs B-terv, vagy hasít az ipar, vagy vége lesz a dalnak.

De hol a gazdaságpolitika?

E tekintetben viszont az sem valami reménykeltő a távoli jövőbe nézve, hogy Merkelnek azért olyan nagyon tényleg nincs gazdaságpolitikája. A német siker fő strukturális zálogát, a bérek visszafogására és az árversenyképességre építő munkareformokat Merkel elődje, a szociáldemokrata reformerből azóta Vlagyimir Putyin fizetett szószólójává szegődő Gerhard Schröder hozta tető alá a 2000-es évek legelején. (Amivel egyfelől másfél évtizedre megalapozta a német gazdaság versenyképességét, másfelől másfél évtizedre eltemette a szociáldemokrata pártot.)

Azóta pedig Merkel nagyjából ennek a gyümölcsét szedegeti, plusz a világgazdaság keleti és nyugati szeleit aratja le ezerrel. A konkrét gazdaságpolitika terén viszont nem valami innovatív Németország: a szövetségi kormány inkább hasonlít egy közvetítőfórumra a cégek és a társadalom között (illetve hát a rossz nyelvek szerint a német politika a céges lobbi érdekérvényesítő fóruma), mint a gazdaságot felülről terelő és a vadhajtásokat nyesegető valódi kormányra. 

Persze sokak szerint pont ez a hozzáállás a németek sikerének titka, és az is tény, hogy az utóbbi 70 évben elég jól bevált. Azonban amikor mindenki arról beszél manapság, hogy a demográfiai és technológiai változások miatt gyökeres átalakulás jön a gazdaságban, akkor nem ártana egy kicsivel több elképzelés a jövőről, mint az, hogy 2025-re teljes foglalkoztatást ígér a CDU. Vagy az, ami az utóbbi években gazdaságpolitika helyett folyt, azaz hogy lenyomják a béreket és egyensúlyba rakják a költségvetést.

Az sem előremutató, hogy a németek hiába termelnek rengeteg pénzt, ezt nem nagyon fektetik be, a lakosság, az állam és a cégek is ülnek rajta. Ehelyett a híres (Dél-Európában hírhedt) takarékossági politikával gúzsba kötik saját magukat és egész Európát is, hiszen befektetések nélkül nehéz lesz megalapozni, hogy a 21. században is világverő maradjon a német gazdaság.

A kérdés csak az, hogy valódi gazdaságpolitika nélkül meddig lehet fenntartani a jólétet. Hiszen azért messze

nem arról van szó, hogy pár éven belül jön az összeomlás, a német ipar tényleg nagyon erős.

Viszont az is látszik, hogy az intő jelek sokasodnak, hosszú távú elképzelésekből viszont annyira nem áll jól a CDU, és a kérdést nem is nagyon feszegették a kampányban. Ezzel kapcsolatban a másik fő kérdés, hogy a választások után a CDU koalíciós partnere merre húzza majd Merkeléket e téren.

  • Ha visszatér a szociáldemokratákkal való nagykoalíció, akkor vélhetően marad az elmúlt négy év kényelmes aktatologatása, még ha a szocdemek több állami költést is szeretnének, a CDU kitart a kiegyensúlyozott költségvetés mellett;
  • a zöldek sem zavarnának sok vizet,
  • a piacok viszont a gazdaságilag is liberális szabad demokraták visszatérését várják, akik kicsit felrázhatnák a mostani viszonyokat, és elmozdíthatnák Németországot az ipari függőség felől. Az ő visszatérésük viszont nem a legvalószínűbb forgatókönyv, másfelől eleve kérdéses, hogy jelentősen tudnák-e befolyásolni a kormányzást minipártként.

A németek viszont láthatóan egyáltalán nem szeretnék, hogy bárki bármit is felrázzon, ők nagyon kényelmesen megvannak. És a következő négy évben ez vélhetően olyan nagyon nem is fog változni, a problémák utána jönnek majd.