Csúsznak és egyre többe kerülnek a tanuszodák

2017.09.27. 15:36

Egyetlen épülettel sem készült el határidőre a tanuszodák építésére kiírt közbeszerzéseken  taroló cég – írja a 444.

A 2012-ben alapított Hanley Service Kft. tavaly tavasszal volt a csúcson, összesen hét megbízást kaptak három héten belül a Nemzeti Sportközpontoktól 1,7 milliárd forintért, pedig korábban egyáltalán nem nyertek közbeszerzést. 2015-ben a Lacza Zsolt tulajdonában álló Hanley teljes éves bevétele a harmadát sem érte el annak, amilyen összegről csak 2016. áprilisban leszerződött a Nemzeti Sportközpontokkal. Ezek után novemberben újabb erős kör következett, így a Hanley Services a Nemzeti Sportközpontokkal kötött szerződéseinek összértéke már elérte a 2,7 milliárdot. A vállalt hat tanuszodának és négy tornacsarnoknak már el kellett volna készülnie, de ez nem történt meg. 

A tanuszoda-program egyébként általában is jókora csúszásban van: az eredeti ígéret szerint már 2015-ben át kellett volna adni a 25 uszodát, de még csak 2 készült el (az egyik a Debreceni Mélyépítő Holding Kft. által épített csengeri, amelynek költségei 20 százalékkal elszálltak az eredetileg tervezett összeghez képest, és emlékezetes átadóján Orbán Viktor is beszélt). A Hanley Services nem csak hogy nem készült el időben az uszodákkal és csarnokokkal, de több helyen szerződésmódosításokra is szükség volt, amelyekkel hozzácsaptak még néhány tízmillió forintot az épületek kivitelezési keretéhez. Tehát nemhogy kötbért nem fizettek a csúszás miatt a Nemzeti Sportközpontoknak, de a végén még több pénzből gazdálkodnak az építkezések során. 

Ezzel kapcsolatban a Sportközpontok a 444-nek azt írta: "Bizonyos esetekben a csúszást az okozza, hogy az önkormányzatok által vállalt közművek kiépítése elmaradt vagy késve fejeződött be a fejlesztésre szánt ingatlanon. Azokban az esetekben, ahol felmerül a kivitelező nem határidőre történő teljesítése, megvizsgáljuk a szerződésben rögzített kötbérfizetési kötelezettség lehetőségét."

A kormány egyébként a program sikerein felbuzdulva közben újabb 26 településnek ígért tanuszodát.