Gyöngyi
9 °C
9 °C

Ahol fizetnek azért, hogy ne dolgozzanak az emberek

GettyImages-459222478
2017.09.29. 15:34
Japánban halálba dolgozzák magukat az emberek, ami árt nekik, a cégeiknek, és az egész gazdaságnak. Úgyhogy a kormány kitalálta, hogy mi lenne, ha mindenki elhúzna a melóból koradélután, legalább a hónap utolsó péntekjén, hogy aztán kikapcsolódjon és költsön egy kis pénzt. A dolog viszont meglepő módon egyáltalán nem jött be: a japánok csak azért is dolgoznak.

Szeptember közepén egy japán cég elég szokatlan hirdetést tett közzé a legnagyobb helyi gazdasági lapban, illetve Tokió legforgalmasabb állomásán: a cégvezető részben szarkasztikus fordulatokkal, de bocsánatot kért a dolgozóitól, amiért megpróbálták megreformálni a munkarendet, egész pontosan a kormány ukázának eleget téve minden hónap utolsó péntekjén délután háromkor hazaparancsolták a beosztottjaikat pihenni és szórakozni. 

Ami már csak azért is meglepő, mert az egész kormányzati kampány célja pont az lett volna, hogy a dolgozóknak, a cégeknek és a gazdaság egészének is jobb legyen. A japánok ugyanis hírhedten sokat robotolnak, konkrétan külön szó van arra, hogy valaki halálba dolgozza magát, mert ez elég gyakori.

Viszont a sok munka önmagában még nem lesz jó munka, sőt az emberek agyondolgoztatása pont hogy inkább rontja a hatékonyságot. Emellett pedig szabadidejük sem nagyon marad a dolgozóknak, így a japánok nem is igazán költenek sokat, az alacsony fogyasztás viszont évtizedek óta visszahúzza a gazdaságot. 

A japán kormány az év elején erre találta ki a prémium pénteket: a cégek minden hónap utolsó péntekjén koradélután küldjék haza a dolgozókat, hogy azok kipihenjék magukat, meg verjenek el egy adag pénzt szabadidejükben. Ezzel elvben a cégek, a dolgozók és az egész gazdaság jobban járna. Azonban papíron hiába néz ki jól, a dolog olyannyira nem jött be, hogy egyes helyeken

még akkor sem mentek haza korábban a melóból az emberek, ha külön fizetett nekik a cég.

Az okok között az elhibázott kivitelezéstől kezdve kulturális beidegződéseken át a japán üzleti élet sajátosságain keresztül sok minden megtalálható. Maga a történet pedig elég sokat elárul arról, hogy Japán miért nem képes most már lassan három évtizede kimászni a gazdasági stagnálásból, és miért van halálra ítélve a hangzatos kormányzati reformtervek döntő többsége. 

100 óra túlóra még simán belefér

Pedig a kormány egyébként egy valós és fontos problémát próbált kezelni. A japán munka világáról kismillió horrorsztori forog közkézen, a heti 110 órát dolgozó élelmiszeripari dolgozóról (ennyit egy átlagmagyar három hét alatt robotol le) vagy a 15 évet szabadnap nélkül lehúzó buszsöfőrről korábbi cikkünkben mi is írtunk

Legutóbb 2015-ben tört ki nemzeti botrány a halálra dolgoztatásból, amikor a Dentsu nevű marketingcég egyik fiatal munkatársa karácsony napján öngyilkos lett, miután nem bírta a havi átlag több mint 100 óra (napi 4-5+ óra) túlórát. Csak tavaly több mint 2000 halálesetről állapították meg, hogy az ok a túldolgoztatás volt.

A helyzet kezelésére jellemző, hogy tavaly a japán kormány felállított egy bizottságot, amelyben a nagyvállalatok lobbiszervezete és a szakszervezeti szövetség arra jutott, hogy a hivatalos túlórázást havi 45 órában korlátozzák. Ám ha a főnök úgy ítéli meg, hogy az adott időszakban nagyobb erőfeszítésre van szüksége a cégnek, akkor ez kitolható 100 óráig. Ami a bírálók szerint éppen elég ahhoz, hogy valaki halálba dolgozza magát – már 80 óra túlórázás is jelentősen növeli a halál esélyét.

Persze a 100 túlóra nem átlagos érték, és a fent idézett esetek sem feltétlenül mindennaposak. Sőt, a hivatalos adatok szerint a japánok átlagosan nem is dolgoznak sokat: az OECD adatai szerint egész pontosan 1700 óra körül teljesítenek, ami kevesebb, mint amennyit a magyarok vagy az amúgy a sztereotípiák szerint nem a halálba dolgozásról híres olaszok lehúznak.

Ez azonban csalóka képet fest a valóságról: egyfelől a halálba dolgoztatás jellemzően a nagyvárosi (tokiói és oszakai) irodai dolgozókat érinti, míg mondjuk az éves átlagban napi négy órát dolgozó rizstermelőket vagy a jellemzően részmunkaidőben foglalkoztatott bolti eladókat nem igazán. Az OECD adataiból az is kiderül, hogy teljes munkaidős vállalati beosztottak 22 százaléka dolgozik heti 50 órát vagy többet. Egy októberi kormányjelentés szerint minden ötödik japán cégnél felmerül a halálba dolgoztatás veszélye. Nem jobb a helyzet a szabadságok terén sem, Japánban

átlagban 18 szabadnap jár egy évben, de ebből csak hetet vesznek ki. 

Valószínűleg még a rosszabbul festő adatok is csak a valóság felszínét kapargatják, mert a japán cégeknél elterjedt gyakorlat, hogy beiratják a dolgozóval a kérdőívre, hogy hatkor lelépett az irodából, aztán ott tartják tízig. Vagy egyszerűen nem válaszolnak – a kormány a legutóbbi felmérésében 10 ezer cégtől kért adatokat, 1700-tól kapott. (Azt egyébként az OECD is elismeri, hogy nemzetközi összehasonlításra nem alkalmasak az adatai, mert nem elég megbízhatóak a források.)

Nincs értelme

Ráadásul túlóra címén itt nem arról van szó, hogy néha bent kell maradni még egy-két órát. A legendáriumok szerint például a régi szokások megkövetelik, hogy addig nem lehet lelépni az irodából, amíg a főnök bent van, függetlenül attól, hogy éppen alszik-e az asztalánál este tízkor. Bár egyre kevesebb helyen, de ez és az ehhez hasonló archaikus elvárások a mai napig érvényben vannak. 

GettyImages-540185645
Fotó: Fairfax Media

Ezek a szokások pedig nemcsak a dolgozó, a cég számára sem különösen előnyösek.

  • A halálba dolgoztatott emberek hatékonysága az idő előrehaladtával rohamosan csökken: ha valaki már lehúzott 12 órát aznap, akkor a 13. órában nem lesz a toppon, és nem fog jó minőségű munkát letenni az asztalra.
  • Másrészt elég sokan panaszkodnak rá, hogy az értelmetlen céges rituálék miatt naponta több órát el kell pocsékolni a munkaidőből. Az éppen a csőd szélén táncoló Toshibánál például egy jó bérért felvett külföldivel eleinte naphosszat oldalanként fénymásoltattak sokszáz oldalas dokumentumokat, hogy megtanulja, ki az atyaúristen a cégnél. Vélhetően a betöréséig ő volt a világ legdrágább fénymásolókezelője. De a japán cégeknél a munka után sem ér véget a munkahelyi kötelességek sora: jellemzően elvárás, hogy az ember a kollégákkal tartson vacsorázni, és addig maradjon és annyit igyon, ameddig a főnök mondja.
  • Harmadrészt, ha a dolgozók reggel kilenctől este tízig az irodában robotolnak, akkor utána nem igazán marad idejük élni. Ez egyrészt tovább csökkenti produktivitásukat, hiszen életük egy végeláthatatlan mókuskerékké változik. Másrészt a többi cégnek is árt, hiszen ha mindenki folyton dolgozik, akkor kevesen tudnak szórakozni, vásárolni, utazni, tehát általában véve élni. Ha viszont nem költik el a fizetésüket, mert nincs mire, akkor a gazdaság többi szektora sem fog növekedni.

A hosszú munkaidő és a rituálék alapvetően a dolgozói lojalitást hivatottak mérni és erősíteni, ám ezzel a dolgozók és a cégek hatékonyságát erősen rombolják. Miközben Japán a világ egyik legfejlettebb nagy gazdasága, az egy munkaóra alatt megtermelt GDP tekintetében a középmezőnyben tengődik. Még az EU átlagát sem érik el, pedig a 28 tagú unióban elég sok olyan ország van, ami jóval szegényebb és fejletlenebb. 

A kevesebb tehát ez esetben több lenne – ezt is akarta kihasználni a kormány a prémium péntekkel. A terv viszont meglepően komoly ellenállásba ütközött, és nemcsak a munkáltatók, a munkavállalók részéről is.

A tücsök meg a hangya  

Az okok egyike, hogy

délután háromkor lelépni egyszerűen “nem japán dolog”.

Legalábbis a BBC-nek ezt nyilatkozta az egyik érintett cég HR-ese. A Sunny Side Up nevű PR-vállalat még bónuszt is fizetett (esetenként 3200 jent, azaz 7500 forintot, vagy más mértékegységben mérve: 5-6 sört), hogy hazahúzzanak a prémium pénteken, de még így is nehéz volt rávenni őket a kikapcsolódásra.

Aminek az egyik oka, hogy ha az emberbe évtizedekig azt verik bele, hogy addig kell dolgozni, ameddig beleszakad, akkor nehéz egyik napról a másikra váltani. De a kedvezményezettek gyakran nem is tudják, hogy mit kezdjenek magukkal. A munka mellett nem sok szabadidejük van, a szigorú vállalati keretek miatt a cégen kívüli kapcsolati hálójuk is gyakran elég szűk. Így sokszor se elképzelésük, se lehetőségük nincs arra, hogy értelmesen töltsék a rájuk szakadt szabad órákat.

A másik, prózaibb ok, hogy a hónap utolsó péntekje elég rossz választás volt, hiszen sok cégnél pont ez a legmelósabb időszak. (Egyébként azért választották az utolsó pénteket, mert Japánban jellemzően 25-én utalják a fizetést, tehát akkortájt van miből költeni.) Emiatt tehát a munka nem lesz kevesebb a hó végi péntekeken. A cikk bevezetésében említett Cybozu szoftvercég egy kisebb ellenkampányba kezdett a kormánnyal és a felülről erőltetett munkarendreformmal szemben, az egyik videójában például a hangya meséli a tücsöknek, hogy pénteken háromkor lelép a munkahelyéről, aztán a többiekkel együtt átvándorol egy kávézóba, és onnan folytatja a munkát.

De nemcsak a szoftveriparban van ez így, a hajóépítőktől kezdve a könyvelőkön át mindenki panaszkodik a hó végi kavarásra. Arról nem is beszélve, hogy miközben a legtöbb cégnél már most is irreálisan hosszú a munkaidő, ennek csak egyik oka a japán halálbadolgoztatás kulturális beágyazottsága. A másik, hogy bizonyos szektorokban az elöregedő japán is súlyosbodó munkaerőhiánnyal küzd. 

A reformok haladnak, csak semmit nem érnek el

De ahogy a magát egyébként 21. századi és flexibilis munkarendet kínáló cégnek nevező Cybozu példája is jelzi, eleve nem volt valami nagy sikere a dolognak a munkaadók között. Eddig relatíve kevés cég csatlakozott a kormányzati kampányhoz, mert köszönik szépen, ők évtizedek óta elműködnek a maguk módján, nekik ne mondja meg senki, hogy meddig dolgoztassák az embereket. Az idősgondozókat vagy az éttermi kisegítőket pedig nem lehet hazaküldeni pénteken háromkor.

A szabadidős és szórakoztató vállalkozások közben hiába számoltak a hónap utolsó péntekjén érkező hordákkal, a roham elmaradt, és állításuk szerint már kezdenek kifogyni az ötletekkel, hogy mivel tudnák becsábítani az irodistákat. A kormány most azt tervezi, hogy az utolsó helyett a hónap első péntekjére teszi át a prémium pénteket, de a szkeptikusok szerint a sikertelenség gyökerei sokkal mélyebbek ennél. A prémium péntek vagy a túlórás szabályozás eleve semmit nem oldana meg, hiszen ezek csak tüneti kezelései egy jóval súlyosabb társadalmi és gazdaságszerkezeti problémakörnek, amit csak hosszú távú szemléletváltással és jóval radikálisabb lépésekkel lehetne elkezdeni felszámolni – mondják a prémium péntek balos bírálói.

Mindazonáltal a történetből az is látszik, hogy miért nem sikerül 30 éve gatyába rázni a megcsúszott japán gazdaságot, és minden igyekezete ellenére miért futott zátonyra Abe Sinzó kormányfő négy és fél éve indított nagy gazdasági reformcsomagja. A kormány eleve át nem gondolt, életszerűtlen, nehezen kivitelezhető és elég mérsékelt hatású látszatlépésekkel akarja elhozni a 21. századot, miközben a társadalomban és a cégeknél a szemléletváltás csak egy nagyon kis kisebbséget ér el. És amúgy jellemzően pont ennek a kisebbségnek a tagjai ágálnak a leghangosabban a merev kormányzati ukáz ellen, mert ők azok, akik látják, hogy a megoldás kicsit bonyolultabb.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Ahol fizetnek azért, hogy ne dolgozzanak az emberek

Japánban egyes cégeknél 7500 forint jár annak, akik hamarabb lelép, hogy kipihenje magát és költsön egy kis pénzt. Az emberek mégis inkább halálba dolgozzák magukat.

1381 · Sep 29, 2017 03:34pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments