Nekiment az Airbnb-knek a VIII. kerületi önkormányzat

Eléggé megnehezítette a VIII. kerület önkormányzata azt, hogy újabb lakásokat adjanak ki az Airbnb vagy hasonló szolgáltatások keretében. A Runbnb blog azt írja ugyanis, hogy a közgyűlés beleírta a településkép védelméről szóló, szeptemberben elfogadott rendeletébe, hogy

Eddig ahhoz, hogy az önkormányzat szálláshelyként nyilvántartásba vegyen egy airbnb-s lakást, elég volt az, ha a tulaj igazolja, hogy a többi lakó nem tiltakozik az ellen, hogy a társasházban turisták szálljanak meg. Az új szabály viszont nagyon megnehezíti azt, hogy új lakások szálljanak be a vendéglátásba, sőt, a Runbnb blog bejegyzése szerint gyakorlatilag nem lehet majd innentől kezdve új szálláshelyeket regisztrálni a kerületben.
A már meglévő airbnb-s lakásokra nem vonatkozik a szabály, viszont ha a lakás tulajt cserél, és az új tulaj is szálláshelyként szeretné használni az ingatlant, akkor ilyen esetben már csak akkor lehet Airbnb-n kiadni a lakást, ha a ház szmsz-e kifejezetten lehetővé teszi ezt.
Mindenhol láncra verik a lakásbérlők rémét
Magyarországon egyre erősebb a lakáskiadó platform elleni lobbi, sokan örülnének szigorúbb szabályoknak, más nagyvárosok nálunk gyorsabban kapcsoltak, Bécsnek külön stratégiája van a sharing economyra.
A VIII. kerület rendelete nem előzmény nélküli, ugyanis az V. kerületben már volt olyasmire példa, hogy társasházakban beleírták az szmsz-be, hogy csak akkor lehet airbnb-zni a házban található lakásokban, ha a lakók ebbe beleegyeznek, de olyasmire még nem volt példa, hogy egy egész kerület ilyen szigorúan szabályozza az Airbnb-s lakáskiadást. A budapesti Airbnb-helyzetről bővebben ebben a cikkben írtunk, a nemzetközi helyzetről pedig itt olvashat.
Véget ért a pesti Airbnb-láz
Betelt a piac, mérgesek a szomszédok és a szállodások is. Akkora pofonokat kapott a cég, hogy még a stratégiájukat is átszabják. Kell a kivonulásukra is számítani?

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás
A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.
március 24., 13:23
- Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
március 24., 15:35
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
1 perce
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
48 perce
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken
5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.
március 24., 14:03
- Gazdaság
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára
A bankok ezért a neobankot is táncba hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.
6 órája
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
2 órája
- Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
2 órája
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
1 órája
- Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze
Szakértő magyarázza el a földrengés okát.
5 órája
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
3 órája
- Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki
Meg is lett a jutalma.
március 25., 06:20
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi
Nagy Márton üzent a döntés után.
március 25., 07:21
- Címlapon
Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a ragadós száj- és körömfájásról.
1 órája
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
5 órája
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
6 órája
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
március 25., 06:09
- Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk
Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.
március 25., 10:35
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
7 órája
- Címlapon
Küldhetne Kína békefenntartókat Ukrajnába?
Peking békefenntartók küldését mérlegeli Ukrajnába.
30 perce
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48