Felhagyhat a vény nélkül kapható gyógyszerek árusításával a Pfizer

2017.10.10. 18:39

Ian Read, a Pfizer vezérigazgatója kedden bejelentette, elképzelhető, hogy a New York-i gyógyszergyártó óriás felhagy a vény nélkül kapható gyógyszerek árusításával – írja az abcnews.

Read azzal indokolta a kezdeményezést, hogy ezek a termékek annyira eltérnek a fő profiljuktól, hogy a cégen kívül akár az értékük is megnövekedhetne. Ez az alegység egyébként tavaly nagyjából 3,4 milliárd dollárt termelt a Pfizernek.

Ez nem kevés pénz, de a főként vényköteles gyógyszereket áruló cég esetében annyira nem számít soknak. Az idei második negyedéves bevételük csaknem a négyszerese volt ennek, ebből a 12,9 milliárd dollárból pedig több mint 3 milliárd tiszta haszon volt.

A döntést jövőre fogják majd meghozni és addigra derül ki az is, hogy eladják a részleget, vagy egyszerűen csak kivonulnak erről a piacról.