Mészáros Lőrinc: A kisvasút nem tud veszteségesen zárni
Felcsút polgármestere az ATV-nek cáfolta, hogy TAO-pénzeket költöttek a felcsúti kisvasút üzemeltetésére, és leszögezte: minden vállalásukat teljesítik.
Idáig mindent, ami a kiírásban volt teljesítettünk, és teljesíteni is fogjuk, hiszen ez a kötelességünk.
Mészáros Lőrinc kijelentette: cégei akkor sem fogják kisegíteni a kisvasutat, ha anyagi gondok merülnek fel. A világ legsikeresebb gázszerelője szerint ugyanakkor úgy gondolja, összességében nem lesz veszteséges az "önfenntartó" projekt, de konkrét választ csak év végén tud mondani.
Egyébként - ahogy azt az Átlátszó nemrég megírta -, a kisvasutat építő, 14 milliárdnyi adóforinttal kitömött Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA)
Amit azonban "a pályázó saját költségvetése terhére" - azaz az alapítványba folyatott közpénzekből - finanszírozni tudnak. A kiemeltté nyilvánított beruházást egyébként az Európai Unió is támogatta; 2016-ban 597 millió forint jutott a kisvasútra a Közép-dunántúli Operatív Program keretéből.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)