Lukács
7 °C
22 °C

Mészáros Lőrinc: A kisvasút nem tud veszteségesen zárni

2017.10.11. 18:04

Felcsút polgármestere az ATV-nek cáfolta, hogy TAO-pénzeket költöttek a felcsúti kisvasút üzemeltetésére, és leszögezte: minden vállalásukat teljesítik.

Idáig mindent, ami a kiírásban volt teljesítettünk, és teljesíteni is fogjuk, hiszen ez a kötelességünk.

Mészáros Lőrinc kijelentette: cégei akkor sem fogják kisegíteni a kisvasutat, ha anyagi gondok merülnek fel. A világ legsikeresebb gázszerelője szerint ugyanakkor úgy gondolja, összességében nem lesz veszteséges az "önfenntartó" projekt, de konkrét választ csak év végén tud mondani.

Egyébként - ahogy azt az Átlátszó nemrég megírta -, a kisvasutat építő, 14 milliárdnyi adóforinttal kitömött Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA)

már a kisvasút pályázatánál is 1,5-2 milliós veszteséggel kalkulált.

Amit azonban "a pályázó saját költségvetése terhére" - azaz az alapítványba folyatott közpénzekből - finanszírozni tudnak. A kiemeltté nyilvánított beruházást egyébként az Európai Unió is támogatta; 2016-ban 597 millió forint jutott a kisvasútra a Közép-dunántúli Operatív Program keretéből.