A tőzsde visszakéri a brókerképzést

D  AS20120621001
2017.10.13. 05:13
A Budapesti Értéktőzsde új oktatási leányvállalatot hozott létre. Hamarosan itt landolhatnak a Közép-európai Brókerképző Alapítvány tőzsdei képzései, vizsgái. Úgy tűnik, hogy a másik hazai pénzügyi oktatási központ, a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. viszont továbbra is önállóan folytatja munkáját. A szakma bizakodó: nem vár unortodox képzéseket!

Szeptember 20-án bejegyezték a Budapesti Pénzügyi Akadémia Zrt. nevű céget, vagyis a Budapesti Értéktőzsde új, 80 millió forinttal alapított leányvállalatát. A piac ennek kapcsán természetesen azonnal azt találgatta, hogy az új szereplővel miként fog átalakulni a hazai pénzügyi szakképzés térképe. Milyen eddigi szereplők szorulhatnak ki a képzési piacról,

mennyire folyik bele a munkába a tőzsde gazdája, vagyis a Magyar Nemzeti Bank (MNB),

és mennyire lesz ez az új műhely a klasszikus, vagy mennyire az unortodox pénzügyi képzések terepe. Kutakodásunk eredménye: lesznek változások bőven a piacon, az MNB igenis, vezető szerepet visz majd az oktatócégben, de a piaci remények szerint a pénzügyi tárgyak klasszikus ismeretei fognak dominálni.

Brókerképzés: Megy

Eddig a tőzsdei szakvizsgák, a határidős, az opciós és az értékpapír-ügyintézői vizsgák a Közép-európai Brókerképző Alapítvány (KEBA) szervezésében zajlottak. A vizsgákból és a felkészítő tanfolyamokból ennek az alapítványnak volt árbevétele (maguk a vizsgák 10-25 ezer forint körüli díjakért voltak elérhetők, de a teljes felkészítő tanfolyam 317 ezer forintba került).

Az alapítvány oldaláról az is kiderül, hogy a KEBA 26 éves fennállása alatt a képzőhely több mint 16 ezer tőzsdei szakvizsgáztatást végzett el és 25 ezer fő felett volt az ügyintézői vizsgát tettek száma. Az alapítvány partnerei a Magyar Nemzeti Bank, a Keler, a Budapesti Értéktőzsde, a Bankárképző Központ, illetve az Államadósság Kezelő Központ voltak.

A BÉT engedte át anno és most a tőzsde vissza is tudná venni a képzés és vizsgáztatás jogát, fizetnie sem kellene érte. De azt hallottuk, hogy annyiban korrekt volt a tőzsde ajánlata, hogy

fizetni szeretne a kidolgozott tananyagokért, kurzusokért.

Arról nem tudunk, hogy a szerződés már megszületett-e, vagy sem, de minden forrásunk szerint biztosra vehető, hogy a felek meg fognak állapodni. Ami kérdéses az inkább KEBA egyéb aktivitásainak a jövője. Hiszen az alapítványban van pénz is, illetve középiskolás programok, könyvkiadás.

Bankárképzés: Marad

A tőzsde képviselői állítólag a Nemzetközi Bankárképzővel is tárgyaltak, de ott nem sikerült megállapodni. A cég éves szinten 400 millió forintos árbevételéből a képzések, illetve azon belül is az OKJ-s képzések nem jelentenek olyan nagy területet, így a Nemzetközi Bankárképző jövője stabilabb, forgalmában jelentősebb a tanácsadás.

BIB és a vezetői

Állítólag a tőzsde oktatási cégének nem a mostani lesz a végleges neve, hanem angol elnevezéssel BIB (Budapest Institute of Banking). A BÉT speciális helyzetben lesz, hiszen ő a BIB tulajdonosa, de abban az MNB, vagyis a BÉT főtulajdonosa is fontos szerepet vihet. Erre utal, hogy a képzési cég négy eddig ismert tisztviselőjéből három a jegybankból érkezik.

Fábián Gergely, vagyis az MNB pénzügyi rendszer elemzése (pre) részlegének első embere lesz a vezérigazgató,

és a felügyelőbizottsági tagok között is két MNB-s (Lőrincsik Péter, Gerendás János) és csak egy BÉT-es (Bozsik Balázs) kapott helyet. Lőrincsik az MNB mellett Szegeden is tanít, Gerendás a jegybank statisztikai igazgatóságát, míg Bozsik a tőzsde kommunikációs részlegét is vezeti.

Jövőkép

Hivatalosan egyelőre az általunk megkérdezettek még nem tudták kommentálni az értesüléseinket, korábban azonban Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója a tőzsde ötéves stratégiájának fontos elemeként beszélt a pénz- és tőkepiaci ismeretek oktatásáról. A BÉT nyári közgyűlésén a cégvezető úgy fogalmazott, hogy az oktatási cég létrehozásával erősíteni lehet a pénz- és tőkepiaci képzési tevékenységet, melynek első kurzusai a tervek szerint már idén ősszel elindulhatnak.

Állítólag ez olyannyira így van, hogy a BÉT és a brókerképző már az idei képzéseket és vizsgákat is együtt hirdeti meg, amiről a BÉT várhatóan november elején tud részletesebb tájékoztatással a sajtó elé állni. Annyit azonban már hallani, hogy maga a koncepció nem csak tőzsdei, hanem átfogó pénzpiaci lesz, így

az MNB szerepe mindenképpen kiemelten fontos lesz.

A szakma képviselői azonban abban egyetértettek, hogy a tőzsdei szakvizsgáknál és a pénzügyi képzésben nem várható, hogy megjelennének azok az unortodox tanok, amelyeket olykor a jegybank a magyar közgazdásznevelés kapcsán fontosnak tartott.

(Borítókép:  Brókerek az elektronikus kereskedéshez készülnek  a Budapesti Értéktőzsdén.  Fotó: Kovács Tamás/MTI)