Orbán ismét 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt küld a nyugdíjasoknak

2017.10.18. 10:28
Novemberben nyugdíjprémiumot, decemberben pedig 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt kapnak a nyugdíjasok – jelentette be Orbán Viktor. A kormány januártól 3 százalékos inflációval számol, ami ugyanilyen mértékű nyugdíjemelést is jelent jövőre.

Először Magyarország történetében nyugdíjprémiumot fizet a kormány novemberben, ilyen még nem volt, ez egy előrelépés – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az Idősek Tanácsa ülésén, az Országházban.

A prémium kiszámításának alapja a 4,1 százalékra tervezett gazdasági növekedés. A háttere pedig Orbán szerint az, hogy ha a gazdaság jól teljesít – 3,5 százalék fölött –, akkor abból az egész országnak többlete keletkezik, amiből a nyugdíjasoknak is részesülniük kell, mert „ha sikeres az ország aktív része, akkor legyen sikeres a már inaktív része is”, hiszen az ő munkájuk hozzájárult a most aktívak sikeréhez – fejtette ki.

Beszélt arról is, hogy 2018-ra 4,3 százalékos bővülést terveznek, így „jó reményünk van arra, hogy (...) 2018-ban is lesz nyugdíjprémium”, vagyis várhatóan nem egy egyszeri eseményről van szó. A kormány terve egyébként az, hogy a gazdaság növekedése tartósan 3-5 százalék között legyen, sőt egyszer érje el az 5 százalék fölötti szintet is – közölte.

A kormányfő a tanácskozáson azt is közölte: javasolják, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is kapjanak karácsony előtt 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok, jelentette az MTI.

„Olyan országot akarunk építeni, amelyben minden nemzedéknek megvan a maga helye, egy többgenerációs Magyarországban gondolkodunk” – fogalmazott. 

A miniszterelnök felidézte, 2010-ben megállapodást kötöttek a nyugdíjasokkal arról, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét, amit sikerült tartani, sőt szerény növekedés is történt.  Azt is kiemelte, hogy az államadósság minden évben csökken, a nyugdíjakat nem hitelből fizetik és emelik, hanem az ország saját teljesítményéből.

Orbán Viktor a nyugdíjemeléssel kapcsolatban megjegyezte, hogy januártól 3 százalékos inflációval számolnak, ami ugyanilyen mértékű nyugdíjemelést is jelent jövőre.

Az átlagnyugdíjas 23 ezer forinttal kap többet novemberben

Az ülésen Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kifejtette: a kormány azt javasolja, hogy ne csak azok kapják meg a nyugdíjprémiumot, akiknek törvény szerint járna, hanem mindenki, aki nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesül.

A kiszámításáról elmondta: a nyugdíjprémium maximuma 12 ezer forint, amit egy átlagnyugdíjas meg is kap. A prémiumon felül kiegészítő nyugdíjemelést is fizetnek, ami egy 118 ezer forintos átlagnyugdíjnál több mint 11 ezer forintot jelent.

Így egy átlagnyugdíjas mintegy 23 ezer forinttal kap többet novemberben, mint amennyi esedékes lenne – közölte Novák Katalin.