Jövőre új korszak kezdődhet az adózásban

2017.10.24. 19:05 Módosítva: 2017.10.24. 19:32

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) keddi közleménye szerint ha az Országgyűlés megszavazza, jövőre hatályba lépnek az ügyfélbarát adóeljárás alapjait lefektető törvények, és egyszerűbb, könnyebb és még inkább ügyfélbarát lesz az adózás – írja az MTI.

A nemzetgazdasági tárca kedden nyújtotta be az adózás rendjét meghatározó törvényjavaslatot, ami szerintük új korszak kezdete lehet az adózásban, az adóhivatal ugyanis több, Európában is példaértékű szolgáltatással segítené az adózókat. 

A tárca közleménye szerint a belső jogharmonizáció miatt szükséges több adójogszabály módosítása is, az erre vonatkozó javaslatot szintén kedden adta be a tárca a parlamentnek.

Bővülő NAV szolgáltatások

A tájékoztatás szerint a nyári társadalmi vitára bocsátás után a szakmailag indokolt, illetve az adózók javára történő változtatásokat megvizsgálták, és jelentős részüket át is vezették. Emiatt csökkentették például az önellenőrzési pótlék mértékét és ennek köszönhető az is, hogy a késedelmi pótlék mértéke a jegybanki alapkamat kétszerese marad.

Az is kiderült, hogy a NAV több szolgáltatását még tovább bővítené a tervezet. Ennek keretein belül többek közt

  • bevezetnék a kezdő vállalkozások mentorálását,
  • könnyen használható online felületet biztosítanának a bejelentéshez,
  • és több mint duplájára emelnék az automatikusan járó pótlékmentes részletfizetés összeghatárát.

A közlemény szerint jövőre még inkább megéri majd az adóhivatal honlapját felkeresni, 2018-tól ugyanis a NAV közzéteszi honlapján a megbízható adózók nevét és adószámát.

A lakosságot érintő könnyítés lenne az automatikusan járó pótlékmentes részletfizetés összeghatárának több mint a duplájára emelése – tetté hozzá.

Ide is elér a bürokrácia-csökkentés

A bürokrácia-csökkentés is érinti az adózási eljárást, ennek köszönhetően pedig számos bonyolult jogintézmény megszűnhet jövőre. A tervezet szerint nem lesz például

  • fokozott adóhatósági felügyelet, az adóeltitkolókat és adócsalókat ugyanis eleve azonnal kiszűri a NAV,
  • megszűnne az adószám felfüggesztése,
  • valamint több, a mulasztási bírság kiszabásának alapjául szolgáló tényállás is.

Emellett arra is kitértek, hogy a pusztán időhúzás miatt benyújtott fellebbezések visszaszorítására is alkalmas az az új szabály, amely szerint, ha az adózó lemond a fellebbezésről, és az esedékességig megfizeti a határozatban előírt adókülönbözetet, mentesülne a kiszabott adóbírság 50 százalékának megfizetése alól.

A nemzetgazdasági tárca 2014 ősze óta dolgozik az új adóeljárási koncepción, amelyből több adózóbarát intézkedés – például a támogató eljárás, az adózók minősítése, az e-szja – már most is segíti a lakosságot és a vállalkozásokat.