Áder nem írta alá a törvényt, ennek ellenére is eltörölnék a kötelező kéményellenőrzést

D KOS20170113005
2017.10.26. 19:11

Figyelmen kívül hagyja az Országgyűlés Áder János arra vonatkozó kifogását, hogy életveszélyes lehet a a kötelező kéményellenőrzés eltörlése – írja az MTI.

A köztársasági elnök múlt pénteken két dolog miatt küldte vissza a parlamentnek a törvényt: szerinte a kötelező ellenőrzés eltörlése egyrészt a biztonsági szint radikális csökkenését jelenti, és az életveszélyes helyzetek számának jelentős növekedését eredményezheti, másrészt jogalkotási, jogszabályszerkesztési kifogást is emelt a törvénnyel kapcsolatban.

Ez utóbbit a parlament figyelembe is vette, így az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága egy olyan módosítást fogadott el csütörtöki ülésén az előterjesztéshez, ami a sarkalatossági záradékot hagyná el, az indoklás szerint azért, mert minősített többséget igénylő törvényi rendelkezések nincsenek a törvényében.

Ellenzéki felszólalók, többek között Szilágyi György (Jobbik) vagy Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) és Demeter Márta (LMP) a testület ülésén kifogásolták, hogy a kormányoldal kitart a kötelező ellenőrzés megszüntetése mellett. Szilágyi György úgy fogalmazott: a kormányoldal "gyilkossági kísérletet hajt végre", ha nem változtat az előterjesztés tartalmi részén. Később Selmeczi Gabriella (Fidesz) felszólalt ezen kijelentések ellen.