Bróker Marcsi: Nem vagyok olyan rossz ember

További Gazdaság cikkek
-
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát
- A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményt adott ki: nincs kockázat a magyar államadóságban
- Pogátsa Zoltán az árrésstopról: Már az ókor óta tudjuk, hogy az állami beavatkozásnak több a kára, mint a haszna
- Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint
- Nagy Márton: Bővülhet az árrésstop alá tartozó termékek száma
Nézzük a Marcsikát! Nem néz ki rosszul!
– így fogadta két idős karcagi nő a vádlottat a szolnoki bíróság folyosóján. Az asszonyok állításuk szerint a Kun-Mediátor károsultjai, aki azt mondták, szerintük Karcagon mindenki – beleértve a város parlamenti képviselőit és vezetőit is – tudta, hogy „mit csinál a Marcsi”, mégsem tettek semmit. A tárgyaláson az ügy 767 sértettje közül csak a két hölgy jelent meg, és az az ügyvéd, aki a sértettek egy részét képviseli. Ha személyesen a többiek nem is voltak jelen a tárgyaláson, említés szintjén azért megjelentek,
A sértettek kára 200 ezertől 200 millió forintig terjedt. 100 millió forint fölötti vagy akörüli káruk csak keveseknek volt, de többen voltak, akik 50 millió forint körüli vagy 10 és 50 millió közötti összeget vesztettek el, és bár a kisebb károkból volt, ami teljesen megtérült, a vádirat szerint legtöbben csak a pénzük egy kis részét látták viszont.
Ők a piramis szerencsésebb fokán álltak, mert valamennyit még adott nekik Marcsi a másoktól beszedett pénzből, de vannak olyanok is, akiknek semennyi pénze nem térült meg a „befektetéséből”.

Az ügyész a nagyon hosszú névsor előtt röviden elmondta, hogy mit is csinált Marcsika: azt ígérte a karcagiaknak, hogy 18 százalékos hozammal, 2 százalékos díj ellenében befekteti a pénzüket (amire nem volt engedélye), azt viszont leginkább magára és a családjára költötte, míg a „hozamot” újabb bepalizott ügyfelek befizetéseiből állta. Az ügyészség vádirata szerint azonban Marcsi végig tudta, hogy nem tudja majd mindenkinek visszaadni a pénzt, erre sem lehetősége, sem szándéka nem volt.
Ettől függetlenül egy ideig fizetett hozamot (sokszor készpénzben, könyvelés nélkül) , később viszont azt kérte az ügyfelektől, hogy ne vegyék ki a Kun-Mediátorból a pénzüket, hanem azt „fektessék be újra”, sőt, adjanak még több pénzt.
A bíró a per elején elmondta: Marcsi a tárgyalás előtt azt kérvényezte, hogy a perről zárják ki a nyilvánosságot, mert „a média és a politika már eddig is negatív irányba befolyásolta a közvéleményt” az ügyében. A bíró azonban nem tartotta indokoltnak a zárt tárgyalást, így maradhatott a sajtó.
Marcsika azt mondja, ártatlan
A vád ismertetése és az összes sértett és az őt ért kár felolvasása után D. Sándorné következett, aki közölte: nem kíván új vallomást tenni, de felolvas egy nyilatkozatot a vádhatóság eddigi munkájáról. Marcsi azt mondta, örül, hogy végre ő maga is megszólalhat a saját ügyében, bár eddig őt és az ügyet részleteiben nem ismerő „szakértők”, politikusok és médiumok is úgy beszéltek róla, mintha már most bűnösnek kiáltották volna ki.
„Ennyit az ártatlanság vélelméről” – mondta a vádlott, aki saját bevallása szerint szorongva, idegesen hallgatta végig a vádat.

D. Sándorné azt mondta, hogy ő soha nem akart senkit megkárosítani, a munkáját pedig 25 évig az ügyfelei megelégedésére végezte. A vád viszont szerinte több olyan bizonyítékra és körülményre sincs tekintettel, ami őt jobb színben tüntetné fel a nyilvánosság előtt. Emellett szerinte a vádiratban sok bizonyítékot hiányosan vettek figyelembe, sok helyen pedig a vádak egyszerűen nem megalapozottak a lefoglalt bizonyítékok alapján. Szerinte például nem áll meg az a vád, hogy úgy fizetett volna ki készpénzt az ügyfeleinek, hogy arról ne készült volna a számviteli törvényeknek megfelelő könyvelés, ahogy azt a vád állítja.
Arról is beszélt, hogy a vádiratba nagyjából bemondás alapján került be, kinek mennyivel tartozik illetve mennyit fizetett ki a Kun-Mediátor, sok helyen pedig maguk a sértettek se tudják pontosan megmondani, mikor mennyi pénzt adtak és kaptak vissza.
Pedig szerinte kevesebb pénzt fizettek be és többek kaptak vissza, mint amennyi a vádiratban szerepel, ha pedig erről pontos képe lenne a vádhatóságnak, akkor egészen máshogy ítélnék meg őt, mint most. A vád szerinte nem vett figyelembe minden könyvelési anyagot, a 2015 végi, még el nem könyvelt befizetésekről pedig egyszerűen feltételezi, hogy azt Marcsi elsikkasztotta volna.
A vádlott arról is beszélt, hogy nem érti, a kft.-ben nem is dolgozó családtagjait milyen alapon hallgatták le a nyomozás során. Az eljárásról pedig információkat szivárogtatott ki az ügyészség, arról például, hogy kik a vád egyes tanúi, a sértettek előbb tudtak és beszéltek a lányának, mint ő maga tudta volna.

Marcsi védője is arról beszélt: a vád bizonyos megállapításai, például az, hogy a Kun-Mediátor betéteket gyűjtött volna, hogy nagy hozamot ígért volna az ügyfeleknek vagy hogy ne könyvelt volna le mindent, nem megalapozott, illetve ellentmond bizonyos bizonyítékoknak.
A védelem külön szakértői véleményt készített, a vádlott pedig azt mondta: minden sértett ügyét szeretné megvizsgálni, hogy alaposan védekezhessen, erre viszont időt kér. D. Sándorné közölte: tudomására jutott, hogy a hatóságok három nappal azután tudták, hogy hol van, miután ő elhagyta az országot, ehhez képest nem érti, miért vártak annyit azzal, hogy hazahozzák.
(Borítókép: Bróker Marcsi a Szolnoki Törvényszéken, 2017. november 6-án. Fotó: Csóti Rebeka/Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Gazdaság
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát
A javaslat célja, hogy mérsékelje a bankok túlzott nyereségét is.
tegnap, 21:51
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20