Emma
3 °C
10 °C

Még mindig több száz dolgozó hiányzik a Postának

2017.11.14. 08:47

Nagyjából 500 ember tartósan hiányzik a Posta állományából, derül ki a Világgazdaságnak adott információikból.

Főleg Budapesten lehetnek emiatt ismét gondok, illetve Nyugat-Magyarországon, még inkább az országhatár közelében, legalábbis ezekről a helyekről hiányoznak a postások. "Logisztikai területre" kéne még négyszáz ember nekik, "hálózati területre" még nagyjából száz.

A Postát legfőképpen a karácsony aggaszthatja, ezért közepes bénázással kísérve már korlátozásokat is bevezettek a feladható csomagokat illetően. Az ötlet mögötte nagyon egyszerű: ha kevesebb a csomag, kevesebb a lesz a munkájuk is.

A fő gond a munkaerőhiány és az alacsony postásbérek mellett az is, hogy az e-kereskedelem nagyságrendekkel gyorsabban bővül, mint a sima kiskereskedelem. Az idei évre is új értékesítési rekordot és 18 százalékos bővülést várnak elvileg a kereskedők.

Korábban többször pont azt hangoztatták, hogy mennyire tökéletesen felkészültek idén a karácsonyra, az előjelek dacára. A külföldi rendelések a bizakodó állami cég önbizalomdús nyilatkozatai ellenére már most kockázatosak lehetnek.