Nyomozás indult, amiért a Volánbusz nem vallotta be, hogy Mészáros cégétől vett ásványvizet

2017.11.16. 17:46

A Fővárosi Ügyészség nyomozást rendelt el egy olyan ügyben, amelyben Mészáros Lőrinc egyik cége is érintett. 

Tóth Bertalan még nyáron tett feljelentést közérdekű adattal való visszaélés miatt, miután a Volánbusz Zrt. azt közölte, hogy nem kötött szerződést a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Vivienvíz Kft.-vel, míg az állami cég tulajdonosi jogait gyakorló Nemzetei Fejlesztési Minisztérium azt írta, hogy a Volánbusz 4188 fél literes ásványvizet vásárolt a cégtől. 

Az MSZP-s képviselő feljelentését arra hivatkozva utasította el a BRKF, hogy bűncselekmény nem történt, mivel bár tényszerűen megállapítható, hogy „eseti jelleggel” vásárolt a Volánbusz Zrt. 268.500 Ft + ÁFA értékben a Vivienvíz Kft-től, de „kettejük között nincsenszerződéses viszony, így az azzal kapcsolatos adatokat sem lehetett kiadni” - írta Tóth Polt Péternek, amikor az üggyel kapcsolatos álláspontja felől érdeklődött. 

Polt a Fővárosi Főügyészséghez továbbította az ügyet, akik arra jutottak, hogy a BRKF feljelentést elutasító határozata nem volt megalapozott, azt hatályon kívül helyezték, és nyomozást rendeltek el.