Nem mindegy, hol kötünk lakástakarékot

2017.11.17. 07:57

A magyar piacon a lakás-takarékpénztári konstrukciók az egyik legjobb lakáscélú megtakarítási formát jelentik, mivel 10-12 százalékoshozamot biztosítanak, köszönhetően a 30 százalékos, maximum évi 72 ezer forintos államitámogatásnak. A BankRáció.hu friss elemzése szerint jelenleg négy pénzügyi szolgáltatókínál lakás-takarékpénztári konstrukciókat, és bár kötött a szabályozás és az államitámogatás is rögzített, mégis akadnak különbségek közöttük, amiket érdemes figyelembevenni.

A lakás-takarékpénztári konstrukcióknál a havi 20 ezer forintos befizetésnél lehet maximalizálni az állami támogatást. Az egyik legrövidebb futamidő - 46-49 hónap esetében - a saját befizetések összege 920-980 ezer forint, ehhez jön a 276-294 ezer forintos államitámogatás, valamint a betéti kamat, így a futamidő végén 1,2-1,3 millió forint gyűlik össze. 

A Bankráció szakérője azt mondta, bár a takarékpénztári konstrukciók szabályozása elég kötött, azért lehetnek különbségek az ajánlatok között, mégpedig elsősorban a szerződéskötési díjban. A lakástakarékok történetében volt példa több 10 ezer forintos, akár 60-80 ezer forintos díjra is, ami az éves állami támogatást akár teljes egészében elviheti. Ezért a lakás-takarékpénztári konstrukció elindításaelőtt érdemes szétnézni a piaci ajánlatok között.