Két embert letartoztattak a Mall.hu ügyében

2017.11.20. 16:51

A Budai Központi Kerületi Bíróság bíróság a napokban elrendelte két ember előzetes letartóztatását a Mall.hu-ügyben – derül ki a Fővárosi Törvényszék közleményéből. A két embert egyebek mellett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják.

Az ügyben a nyomozás már 2016 szeptember óta zajlott, ez november 14-én csúcsosodott ki egy nagyszabású akcióban az érintett cégeknél, de a nyomozás még folyamatban van. A cég két nappal később jelezte, ezután Csehországból folytatja

A gyanú szerint a magyarországi webkereskedelem egyik ismert webáruháza mögött álló cég a webáruházon keresztül értékesített árukat egy cégláncolaton keresztül úgy szerezte be, hogy az EU területéről származó, és belföldön értékesített áruk után az áfát nem vallották be, illetve nem fizették be. Az ügyészség szerint a gyanúsítottak a cégláncolat működtetésében és irányításában vezetőszerepet játszottak. Az ügyészség álláspontja az, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén a bizonyítási eljárást megnehezítenék vagy meghiúsítanák, és esetükben fennáll a bűnismétlés veszélye is. A gyanúsítottak védői szerint ezek a veszélyek reálisan nem állnak fenn, és enyhébb kényszerintézkedést kértek.

A bíróság azonban az ügyészi indítványnak adott helyt, mert álláspontja szerint a gyanúsítottak korábban olyan cégeknél voltak bejelentve, amelyek a büntetőeljárásban érintettek és feltehetőleg bűncselekmény elkövetéséhez használták őket, így a nyomozás jelenlegi adatai szerint nem volt legális jövedelmük, hanem elsősorban bűncselekményből szerzett haszonból éltek. Az egyikük büntetett előéletű, és a jelen eljárás tárgyát képező bűncselekményeket felfüggesztett börtönbüntetés és pártfogó felügyelet, valamint további két büntetőeljárás hatálya alatt követte el. A végzés nem jogerős.