Árpád
3 °C
12 °C

Sertéspestises húst foglaltak le Záhonyban

2017.12.06. 11:02

Afrikai sertéspestissel (ASP) fertőzött húst hoztak be Magyarországra Ukrajnából, de a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai a záhonyi határállomáson a fertőzött szállítmányt lefoglalta és elkobozta – derül ki a Nébih közleményéből.

A betegség vírusa igen ellenálló, húsban, nem hőkezelt húskészítményben hónapokig, fagyasztott húsban akár évekig fertőzőképes. A fertőzött állatok húsának illegális szállításával rövid idő alatt nagy távolságokra eljuthat a vírus, és ez komoly gazdasági károkkal járhat együtt. Ukrajnából ezért jelenleg tilos húst és húskészítményeket Magyarországra hozni.

Az ASP a házi sertés és a vaddisznó vírusos betegsége. Az Európai Unió területén először 2014-ben, Litvániában mutatták ki. Kárpátalján, a magyar határ közelében 2016 decemberében jelentették első alkalommal az ukrán hatóságok a betegség előfordulását. 2017 júniusában Csehországban vaddisznókban, júliusban pedig Romániában, Szatmárnémetiben egy háztáji gazdaságban állapították meg a betegséget.

Az ASP egyrészt a fertőzött vaddisznóállományok érintkezésével terjed, másrészt a fertőzött állatokból származó hús és húskészítmények illegális forgalmával. Míg a vaddisznóállományokban a természetes terjedés évi 20-50 km, addig az emberi tevékenység révén rövid idő alatt igen nagy távolságokra eljuthat a vírus. Ez történt Csehország esetében is, ahol Európa korábban fertőzött területeitől több száz kilométerre jelent meg a betegség.

A vaddisznók és a házi sertések a fertőzött állatokból származó élelmiszerhulladékokkal is fertőződhetnek, éppen ezért a moslék etetését is jogszabály tiltja.

Bognár Lajos országos főállatorvos ezúton és ismételten kéri az állattartók és az érintettek együttműködését a betegség behurcolásának megakadályozása érdekében. A betegséggel kapcsolatosan számos további hasznos információ olvasható a hivatal weboldalán.