Évi 700 tonna füvet tépnek el Kanadában

GettyImages-497913986
2017.12.18. 16:48

A kanadai KSH-nak be kell számítania a marihuána-fogyasztást a GDP-be, már csak azért is, hiszen jövő nyártól a nem orvosi célú felhasználása is legális lesz az országban, írja a Bloomberg.

A helyi statisztikai hivatal ezért most kijött arról egy becslésével, hogy 2015-ben 6,2 milliárd kanadai dollárnyit (1286 milliárd forintnyit)  füstölhettek el a fogyasztók az országban. Ez elég sok pénz, ilyen ütemben nagyságrendileg két év alatt eltépték volna a magyarok összes magánnyugdíjpénztári megtakarítását. Persze itt a példa költői, csak a nagyságrendhez jó, hiszen épp nemrég tudhattuk meg, hogy az egykori 2826 milliárd forintunk "felelősségének a terhe" már semmiképp nem nyomhatja a vállunkat

Mindenesetre a kanadaiak 698 tonnára becsülték az azévi fűfogyasztásukat, ami nagyjából 4,9 millió rendszeres fogyasztó teljesítménye, Ami azt jelenti, hogy nagyjából az ország hetede rendszeres fogyasztó már most is, csecsemőkkel és aggastyánokkal együtt. Grammonként pedig 7,14-8,84 kanadai dolláros (1500-1800 forintos) piaci árral számoltak az időszak alatt, fentiekből következően egy fogyasztó egy nap alatt 0,4 grammot használt el átlagosan.    

A fogyasztásból megbízhatóbban lehet kiindulni, mint a termelésből, hiszen annak jelentős része évtizedek óta illegális Kanadában is. Justin Trudeau miniszterelnök azért is akarja ilyen határozottan legalizálni a forgalmat, hogy az illegális termelőket és a fiatalkorúaknak történő értékesítést visszaszorítsa. 

(Borítókép: Orvosi marihuánát előállító üzem a kanadai Ontarióban - fotó: James MacDonald / Bloomberg / Getty Images Hungary)