Az EU szerint nem voltak rendben Orbán vejének közbeszerzései

2018.01.12. 10:33

Súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) az Elios Innovatív Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert, uniós pénzügyi forrásokat felhasználó közbeszerzésekkel kapcsolatban. A Wall Street Journal értesülése alapján a hivatal már megküldte a jelentését a magyar ügyészségnek, és azt javasolja, hogy tegyenek jogi lépéseket.

Tiborcz István és apósa, Orbán Viktor
Tiborcz István és apósa, Orbán Viktor
Fotó: Orbán Viktor

Az OLAF kétéves nyomozása során 35 darab, 2011 és 2015 közötti közbeszerzést vizsgált, és nemcsak szabálytalanságokra, hanem összeférhetetlenségre is bukkant: a lap kérdésére elárulták, hogy a nyomozásból kiderült, hogy Hamar Endre, az Elios egykori tulajdonosának cége, a Sistrade úgy vett részt egyes pályázatok előkészítésében az önkormányzatok részéről, hogy Hamar közben az Eliosban is tulajdonos volt. Az Elios az EU-s pénzekből a magyar települések közvilágítását modernizálta.

A Wall Street Journak megkeresésére az Európai Bizottság közölte, hogy ki fogják értékelni az OLAF-jelentést, majd megvitatják az ügyet a magyar kormánnyal, mielőtt döntenének arról, hogy milyen konkrét lépéseket tesznek majd. Az OLAF a Bizottságnak azt javasolja, hogy kérje vissza a projektekre elköltött 40 millió eurót.

Az Elios 2015-ig volt Tiborcz István tulajdonában, a cég közbeszerzéseinek ügyében rendőrségi nyomozás is indult, amit egy évvel később lezártak.

Az Orbán Viktor vejének tulajdonában csúcsra tört cég már több városban korszerűsíthette a közvilágítást uniós pénzből, például Szolnokon, Hévizen, Szekszárdon, Mezőhegyesen és Zalaegerszegen is. A munka néhol  hagyott kívánni valót maga után , Zalaegerszeg egyes részein például tök sötét volt azután, hogy beszerelték az Elios lámpáit, amelyeket végül ki kellett cserélni. 

Az Atv.hu kérdésére a Legfőbb Ügyészség közölte, hogy megkapta az OLAF ajánlását, amit a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező főügyészséghez fognak továbbítani. "Valamennyi olyan esetben, amikor az OLAF igazságügyi ajánlással fordul a Legfőbb Ügyészséghez, az ügyészség a protokoll szerint elrendeli a nyomozást, illetve amennyiben már folyamatban van a nyomozás, az OLAF ajánlását a nyomozás irataihoz csatolják és abban értékelik" - írták.

Kovács Zoltán kormányszóvivő közleményében péntek délután azt írta: "Magyarországon 2004 óta van lehetőség a közvilágítás fejlesztésére uniós forrásból. Az OLAF vizsgálata a Bajnai kormány idején elindított, és később is folytatott közvilágítási program pályázati felhívásait érinti. Ezeket a magyar hatóságok az OLAF felvetéseit is figyelembe véve, 2015-16-ban egyszer már vizsgálták. Most az OLAF újabb vizsgálatot kér. Ahogy a korábbi, úgy a mostani vizsgálatot is támogatjuk. Az a helyes, ha a magyar hatóságok az OLAF minden felvetését kivizsgálják.

A pályázati konstrukciót hasznosnak tartjuk, mert több vidéki településen is lehetővé tette a közvilágítás korszerűsítését."