Pár hét múlva dönthetnek a taxis áremelésről

2018.02.09. 08:44

Egy-két héten belül megegyezhet a taxis tarifa emeléséről az Országos Taxisszövetség és a fővárosi önkormányzat – mondta a Magyar Nemzetnek a taxisszövetség szóvivője. Metál Zoltán szerint a főváros nem tud és nem is akar vitatkozni a taxisok érveivel, így jöhet a 10-15 százalékos díjemelés.

A taxisok már egy ideje beszélnek arról, hogy emelni kellene a főváros által szabályozott árukon, mert úgy megnövekedtek a költségek (30-40 százalékkal nőttek a biztosítási díjak, be kell szerezni az online pénztárgépet, elöregszenek az autók), hogy már nem jönnek ki abból a díjból, amit öt évvel ezelőtt rendeletbe lobbiztak. 

Metál szerint a 10-15 százalékos emelés azt jelentené, hogy nagyjából 300-400 forinttal lenne drágább egy fuvar.

A taxisszövetség vezetője szerint ezt el kellene tudniauk fogadni a politikusoknak és az utasoknak. „Ez nem az az összeg, ami miatt az emberek a jövőben meggondolják, hogy beüljenek-e a taxiba” – mondta a lapnak Metál. A vezető azt is elmondta, hogy ha most meg is állapodnak az áremelésről, az új árakat április előtt nem vezetnék be.

A Magyar Nemzet emlékeztet arra, hogy öt évvel ezelőtt részben arra hivatkozva szabályozták a taxisok árait és vezették be az egységes sárga festést, hogy ezzel kiszűrjék a „hiénákat". Ez viszont, ahogy azt Metál Zoltán is beismeri, nem igazán sikerült. Ugyan kevesebb a lehúzós árakat alkalmazó taxis, de nem volt számottevő a visszaesés. Az emberek viszont a taxisszövetség felmérése szerint így is jobban bíznak a taxisokban, úgyhogy megérte szabályozni a szektort.