Már a brit sajtó is Orbán oligarcháival foglalkozik

2018.02.12. 11:57

Címlapon foglalkozik Tiborcz István és Mészáros Lőrinc gyanús gazdagodásával az egyik vezető brit napilap, a Guardian. A lap brüsszeli tudósítója arról ír cikkében, hogy miközben Orbán Viktor és kormánya évek óta azzal kampányol, hogy meg kell állítani Brüsszelt (és Sorost, akinek persze az EU vezetői mind kiszolgálói), a miniszterelnök körében sokan kifejezetten az uniós forrásokon gazdagodnak. 

thg

A Guardian cikke hosszasan foglalkozik Tiborcz István éppen aktuális ügyeivel, vagyis azzal, hogy az EU csalás elleni hivatala, az OLAF szerint annyi probléma volt az Orbán veje által hol tulajdonolt, hogy irányított cég közvilágítási közbeszerzéseivel, hogy az EU inkább kérje vissza az ezekre adott 40 millió eurót. De szóba kerül Mészáros Lőrinc mesés gazdagodása, amelyet kiemelkedő részben uniós forrásokból fizetett közbeszerzéseknek köszönhet. Ezenkívül a cikk ír az Orbán házától egy kőhajításnyira lévő felcsúti stadionról és a felcsúti kisvasútról, továbbá arról is, hogy a miniszterelnök édesapjának cége is alvállalkozó egy uniós beruházásban. 

A cikkben megszólal Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója, aki szerint a fékek és ellensúlyok rendszerének 2010 óta zajló lebontásának részeként a közbeszerzési rendszert is elfoglalta egy politikusokból és hozzájuk közeli oligarchákból álló csoport, miközben a közbeszerzéseket egy független intézménynek kellene irányítania. A Guardian szerzője szerint ez a folyamat, hogy kormányközeli oligarchák gazdagodnak az uniós fejlesztési pénzeken, eléggé megingathatja a kohéziós politikába vetett bizalmat, ami elég kellemetlen, különösen most, hogy elindult a következő, 2020 utáni költségvetési időszak tervezése.