Újra sztrájkolni fognak a Bosch miskolci dolgozói

2018.02.15. 19:38

Továbbra sem sikerült megállapodni a  Robert Bosch Energy and Body Systems Kft.-nek a miskolci üzem dolgozóit képviselő az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezetével (ÉTMOSz), ezért a hétfői munkabeszüntetés után vasárnap újra sztrájkoni fognak a dolgozók. 

A szakszervezet közleménye szerint "a tárgyalás során a munkáltató elzárkózott a helyzet konstruktív megoldásától, sőt megkérdőjelezte a héten tartott sztrájk sikerességét." Az ÉTMOSz szerint viszont a hétfői akció sikeres volt, hiszen az éppen műszakban lévő fizikai dolgozók 80 százaléka részt vett a két órás munkabeszüntetésben. A sztrájkkal a szakszervezet

  • 19 százalékos béremelést,
  • a munkaviszonyban eltöltött évek után számított lojalitási bónuszt,
  • és a Cafeteria keretösszeg  60 000 forintos növelését követeli.

A Bosch a hétfői akció után kiadott közleménye szerint tavaly már 10 százalékkal emelték a dolgozók bérét és már hűségbónuszt is bevezettek korábban.