Kalocsán is működött az Elios bevált receptje

2018.02.16. 12:30 Módosítva: 2018.02.16. 13:15

Egyre csak szivárognak kifelé a Tiborcz István-féle Elios gyanús közbeszerzéseiről készült OLAF-jelentés részletei. Most éppen a cég kalocsai pályázatával kapcsolatos aggályok kerültek nyilvánosságra. Angeli Gabriella MSZP-s önkormányzati képviselő ugyanis megszerezte azt a levelet, amelyet az EU csalás elleni hivatala a Bács-Kiskun megyei település polgármesterének küldött, és amely összegzi a jelentés városra vonatkozó részét. Ebből az látszik, hogy 

az OLAF pontosan ugyanazokat a gyanús dolgokat találta az Elios által megnyert kalocsai pályázatában, mint amikre a szolnoki pályázatban is fény derült Korábban. 

olaftakart

A levél arról a pályázatról szól, amelyet a kalocsai önkormányzat beadott a kormánynak, hogy elnyerhesse a közvilágítás megújítására szóló uniós pénzt. Ezt ugyanaznap adták be, mint például szolnok városa, az így elnyert EU-s pénzt pedig mindkét városban az Elios nyerte meg aztán. Nem is csoda, mert ahol a levélből látszik, már az önkormányzatok pályázatainak megírásában is aktívan részt vettek az Elios tulajdonosai, munkatársai és olyan cégek, amelyek gyakran együttműködtek Tiborcz vállalkozásával. Szolnok a pályázatával  422 millió forint uniós pénzt nyert el, míg Kalocsán 409,5 milliót, amely aztán az Elioshoz került. A két levél tényleg olyan, mintha csak az összegeket kellett volna kicserélni bennük, ami azért is érdekes, mert látszik, hogy mi volt az Elios receptje a sikerhez:

  • A pályázat beadási határideje (2013. február 11.) előtt három nappal az irányító hatóság átírta a pályázati kiíráshoz tartozó Excel-tábla számait, így a pályázó önkormányzatoknak három napjuk volt, hogy módosítsák az ajánlataikat. 
  • Az utolsó pillanatban azt is megváltoztatták, hogyan kell a projekt megtérülését számolni, vagyis hogy nem 50 ezer óra használat után kellene jónak számolni a projektet, hanem 100 ezer óra után. Ez igen kedvező volt az Eliosnak, mert ahogy egy szakértő megállapította, az Elios LED-lámpái nem is bírják ki ennyi ideig (csakúgy, mint Szolnokon)
  • A kivitelezés piaci árát, vagyis hogy aztán az önkormányzat be tudja lőni, mennyit is kellene adnia a nyertes cégnek, három cég (az SMVH Kft., a KVIKSZ Kft. és a Polar Studio Kft.) ajánlata alapján számolták ki, amelyek közül kettő minden tételben pontosan 5 és 7 százalékkal volt drágább, mint ami alapján az árat végül megállapították. Ráadásul mindhárom cég ajánlatát egy gépen írták (igen, pont úgy, mint Szolnokon), így nem csoda az sem, hogy mindhárom anyag ugyanazt a számítási hibát tartalmazza. 
  • A pályázat független ellenőre az INS Kft. volt, amely az önkormányzat pályázatának költség-haszon elemzését és a pályázat végi auditori munkákat is végezte. A cég és az önkormányzat közötti auditszerződést viszont az INS nevében az Elios közvilágításért felelős igazgatója, Mancz Ivette, és a Sistrade ügyvezetője, Puskás András írta (természetesen ugyanúgy, mint a szolnoki pályázatnál), akik ugye nem annyira függetlenek (hiszen az egyikük Elios alkalmazott és a cég pályázatának egyik szerzője, a másik pedig egy olyan céget vezet, amelynek tulaja, Hamar Endre az Eliosban is tulajdonos volt).
  • Mancz Ivette még egy helyen megjelenik, ő írta ugyanis a kalocsai és a szolnoki önkormányzat pályázatának két mellékletét. Vagyis annak a cégnek az egyik vezetője írta az önkormányzat pályázatát, amelyik végül elnyerte az önkormányzattól ezt az EU-s pénzt. 

Vagyis ugyanazzal a módszerrel a két város egyszerre több mint 800 millió forint uniós támogatást nyert el, amit később odaadtak az Eliosnak. 

Mindez összefonódást feltételez az Elios, a többi közreműködő cég, az önkormányzat, és az irányító hatóság között. 

A kalocsai pályázatban is szerepel pár azon cégek közül, amelyeket az OLAF több másik pályázatnál is megtalált, és amelyek a hivatal szerint részt vettek a csalás szervezésében. Ilyen az SMVH Kft., az INS és a Sistrade is. Arról, hogy mikor ki volt az Elios tulajdonosa, és hogyan kötődik a céghez Orbán Viktor veje és volt kollégiumi szobatársa és bizalmasa, itt olvashat részletesen

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.