A Microsoft-botrány az egész államigazgatást átszőhette

DKRCS20140717017
2018.04.06. 12:01

A Microsoft-botrány kapcsán a magyar Microsoft nem merte elárulni a Népszavának, hogy hányszor találkoztak Tiborczékkal, de tagadni se tagadták. Ez azért érdekes, mert a lap szerint a Tiborcz-testvérek érintettek lehetnek a korrupciós ügyben, az informatiakai közbeszerzésekre pályázó vállalatoknak korábban a NAV informatikai igazgatójaként dolgozó Péternél, és a kormányfő vejénél, Istvánnál kellett "előszobázniuk".

Tibrczék, Orbánék

A Népszava két Orbánhoz viszonylag közeli céget meg is nevez, amelyek közvetlenebbül érintettek lehettek. Tiborczék a HCS Experts nevű, a Microsoft-viszonteladóknak beszámlázó cégen keresztül húzhatott hasznot az állami cégek és intézmények irányított és túlárazott szoftverlicenc-beszerzéseiből. Emellett szerintük a 2009-ben alapított, híres IMG Solution is haszonélvező lehetett, amely 2011 óta százszorosára emelte a bevételeit. A céget gyakran kötik ifj. Orbán Győzőhöz, a miniszterelnök testvéréhez, mivel Orbán Győző barátjáé és birkózótársáé, Szentgyörgyi Gáboré a vállalat.

Az ügyről egyébként itt olvashat bővebben, röviden az amerikai Microsoft korrupciós ügyek miatt korábban belső vizsgálatot tartott a magyar leányvállalatánál, és fel is tárt pár nagyon gyanús közbeszerzést, ahol az állam valamiért őrülten túlárazva vett Microsoft-szoftvereket.

A vizsgálatok eredményeként a Microsoft Magyarország kirúgta a kormányzati beszerzésekért felelős vezetőjét és felmondta a legnagyobb kormányzati beszállítók Microsoft-termékekre vonatkozó értékesítési engedélyét. Az eset Magyarország valaha volt egyik legnagyobb korrupciós ügye lehet, a Politico szerint a túlárazott és irányított közbeszerzések után 

Orbán közvetlen környezete is félhet a börtöntől

egy esetleges kormányváltás után

Közben a Miniszterelnökség írásba adta a lapnak, hogy ők nem tudnak semmiféle szoftverbeszerzéses vizsgálatról. Ez azért is furcsa, mert az egyik legérintettebb kirúgott vezető, a 2016 elejéig a Microsoft kormányzati üzletágát vezető Sagyibó Viktor ma már miniszteri biztosként Lázár János mellett dolgozik a Miniszterelnökségen.

A lap emellett hozzájutott egy belső microsoftos utasításhoz, ami alapján őrült kiterjedt lehet az egész kormányzati korrupció csak ennél a szoftveres ügynél is. A Microsoft amerikai jogi részlegének utasítása alapján arra kötelezik a cég munkavállalóit, hogy őrizzenek meg minden dokumentumot, amely

  • a NAV
  • a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság,
  • a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség,
  • a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.,
  • a Magyar Posta Zrt.,
  • az ORFK,
  • a Magyar Államkincstár,
  • az Országos Vízügyi Főigazgatóság,
  • a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és szervezetfejlesztési Intézet,
  • húsz kormányhivatal,
  • a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal,
  • a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal,
  • a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt.,
  • az Oktatási Hivatal,
  • két magáncég (az Euro Atlantic Solution és az Insomnia),

illetve bármely további tanácsadó, lobbista és alvállalkozó, illetve a Microsoftnak a közszférába eladott szoftverlicencei kapcsán jöttek létre. Az ismertetett felszólítás szerint a kézzel írt feljegyzéseket, és a kapcsolódó elküldött és törölt maileket is meg kell őrizni és rendelkezésre kell bocsátani a vizsgálat során.

Külön érdekes egyébként, hogy míg 2012-ben bejelentette a kormány, hogy szakít a Microsofttal, és a nyílt forráskódú ingyenes termékek is jók lesznek ezentúl nekünk, év végén egy teljes fordulattal látványosan visszakanyarodtak hozzájuk, és újra jó multivá válhatott a vállalat.