Kirúgással fenyegetőzik a Ryanair az eddigi legnagyobb sztrájk előtt

2018.07.23. 11:14

A Ryanair arra figyelmezeti a pilótákat és a légiutas-kísérőket, hogy néhányan elveszíthetik állásukat, ha elhúzódnak a sztrájkok – írja az MTI. 

Az ír diszkont légitársaság története legnagyobb sztrájkjára készül a héten. Szerdán és csütörtökön 2400 járatából több mint háromszázat törölnek a spanyol, a portugál, az olasz és a belga fedélzeti legénység munkabeszüntetése miatt.

A Ryanair sokáig nem ismerte el a szakszervezeteket, majd a tavaly októberben a személyzet hiánya miatt bejelentett járattörlések óta több országban is megkezdhette tevékenységét több pilóta- illetve légiutas-kísérő érdekképviselet. Ezzel is magyarázható, hogy a Ryanair az első nagy sztrájkot élheti meg a héten.

A személyzet a munkakörülményekre panaszkodik. Azt mondják, az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig csak akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással. Emiatt a személyzet 34 pontból álló, a munkakörülményeiket javító követelést fogalmazott meg.

A Ryanairnek közben elég jól megy a szekér, a cég hétfőn megerősítette 1,25-1,35 milliárd eurós éves nyereség-előrejelzését, ami elmarad a március végéig tartó pénzügyi évben elért 1,45 milliárd eurótól, de megfelel a terveknek. A légitársaság hétfőn jelentette be, hogy a június végével záródott pénzügyi első negyedévében az adózott eredménye 319 millió euró lett. Ez 20 százalékkal kisebb ugyan az egy évvel korábbinál, de felülmúlta a szakértők által várt 305 millió eurót.