Parkolóház és cargoközpont is épül Ferihegyen

2018.08.03. 10:58

Még az idén megkezdődik egy cargo-, vagyis légiteheráru-szállítási központ és egy hatszintes zárt parkolóház építése a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - ezt közölte a repteret működtető Budapest Airport szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken.

Hardy Mihály annak kapcsán nyilatkozott, hogy szerdán elindult az első repülőgép a B2 terminálhoz kapcsolódó új utasmólóról. Az új utasmóló egy több mint 10 ezer négyzetméteres, 220 méter hosszú épület, aminek mindkét oldaláról beszállókapuk nyílnak.

Hardy elmondta, a reptér 2016-ban elfogadott fejlesztési programjának keretében már elkészült egy új szálloda és egy logisztikai központ a csomagküldő-szolgálatok részére. Mindez az utas- és teherforgalom dinamikus növekedése miatt szükséges. Például korábban még soha nem fordult még elő, hogy egyszerre négy észak-amerikai úti cél felé is indultak volna Budapestről járatok. Mára közel 10 ezer ember és 70 cég dolgozik a reptéren és 44 légitársaság több mint 100 úti cél felé indít járatokat.