Mégis folytatódhat a Digi és az Invitel fúziója

2018.11.19. 13:51

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) új eljárása nem befolyásolja a Digi-Invitel fúzió végrehajtását, mivel a versenyhivatal a korábbi jóváhagyást visszavonó döntésével egyidejűleg engedélyezte a Digi részére, hogy az Invitel feletti tulajdonosi jogait az új eljárás lezárásáig bizonyos korlátozások mellett továbbra is gyakorolja - közölte a Digi csoport az MTI-vel hétfőn.

A GVH múlt szerdai közlése szerint félrevezető közlés miatt visszavonták az Invitel Távközlési Zrt. és a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. (Digi) fúziójának engedélyét, de ideiglenes versenyhivatali hozzájárulással folytatódhat az egyesülés. A korábbi határozatot a részletes vizsgálat lezárulta után új döntéssel fogják pótolni. A versenyhivatal egyúttal 90 millió forintra bírságolta a Digit.

A Digi csoport hétfői tájékoztatása szerint a mostani vizsgálat nem érinti az Invitel működését, kizárólag azokra a településekre korlátozódik, ahol az i-TV Digitális Távközlési Zrt. (a Digi Kft. egyik hazai leányvállalata) és az Invitel szolgáltatási területei átfedik egymást.

Mint írták, nem értenek egyet a GVH döntésével, mivel álláspontjuk szerint hiánytalan és pontos információk nyújtásával jóhiszeműen jártak el az alapeljárás során. A GVH részére több körben szolgáltatták a kért adatokat, köztük az i-TV tevékenységére vonatkozó adatokat is. Emellett kollégáik, szakértőik további konzultációkra is rendelkezésre álltak, hiszen alapvető érdekük volt, hogy a GVH számára minden szükséges információt és tájékoztatást megadjanak az összefonódás kérelmezett jóváhagyásához.

A közlésük szerint a GVH által az i-TV és az Invitel szolgáltatások átfedő területeiről előírt kötelezettségekhez felhasznált hiányos adatok nem a társaságuk adatszolgáltatásából származtak, hanem a GVH saját adatgyűjtéséből, amelyet az igen terjedelmes, 10 hónapot átölelő vizsgálat során folytatott.

A Digi csoport az új vizsgálati folyamatban is jóhiszeműen és teljeskörűen együttműködik a GVH-val annak érdekében, hogy az összefonódást ismételten jóváhagyó, új határozat a lehető leghamarabb megszülethessen - olvasható a közleményben.

A cégcsoport a Digi Kft. és az Invitel Zrt. összefonódásával több mint 1,1 millió előfizetőt szolgál ki országszerte, munkavállalóinak száma megközelíti a 2500 főt.