Évek óta üldözték, most meglepő csapást mértek a Huaweire

December elsején, miközben Donald Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt (KKP) főtitkára a G20-csúcstalálkozón arról egyeztettek, hogy 90 napra berekesztik a kereskedelmi háborúzást, a kanadai hatóságok amerikai kérésre Vancouverben letartóztatták a világ legnagyobb telekommunikációs eszközgyártójának és Kína egyik (ha nem a) legfontosabb technológiai cégének számító Huawei pénzügyi igazgatóját, nem mellesleg az alapító lányát, Meng Van-csóut.

Hogy mennyire példátlan lépésről van szó, azt nehéz érzékeltetni, nagyjából olyan ez, mintha Bill Gates vagy valamelyik Google-alapító gyerekét, vagy valamelyik amerikai techóriás pénzügyi vezetőjét vették volna őrizetbe egy harmadik országban a kínaiak kérésére. (Bár teljesen azonos példát nehéz találni, hiszen a nyugati techcégekre nem jellemző, hogy a menedzsment családi kézben legyen.)

Bár hivatalosat nem közöltek az ügyben, sajtóhírek szerint Menget amerikai gazdasági szankciók megsértésével gyanúsítják, ami már önmagában érdekes. Ám tovább színezi a történetet, hogy az amerikai hatóságok és a kormány sok más ügyben is támadja a mobilcéget. A vádak szerint a Huawei túl bensőséges kapcsolatot ápol a kínai hadsereggel és a kínai állammal, technológiát lop, az eszközeit a kínaiak kémkedésre használhatják fel, illetve Washington által tisztességtelennek és a nemzetközi gazdasági szabályokkal ellentmondónak tartott gazdasági és politikai segítségben részesül Peking részéről. Más szóval a kínaiak az állam pénzén felépítettek maguknak egy gigacéget, hogy elsorvasszák a nyugati vetélytársakat és jókat tudjanak kémkedni világszerte.

A kínaiak ezzel szemben azt állítják, hogy a Huawei elleni vádakkal pont hogy az amerikaiak próbálják tisztességtelen eszközökkel eltiporni a náluk versenyképesebb konkurenciát, ráadásul pont ők azok, akik a fél világot lehallgatják. Ebben a helyzetben nem meglepő, hogy számos elmélet kapott szárnyra az ügy esetleges mélyebb motivációit és összefüggéseit illetően, például:

• A Washington által már eddig is üldözött Huawei megtörését akarják-e elérni, és ha igen, valós biztonsági vagy pusztán gazdasági okokból?
• Az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban akarják-e nyomásgyakorlásra használni az ügyet?
• Az EU és Kína által is bírált iráni szankcióknak akarnak-e érvényt szerezni?
• Vagy csak egy konkrét, független igazságügyi vizsgálatról van szó, amit mindenki túlgondol és túlreagál?

Látszólag nem bonyolult

A felszínen egyébként nem ennyire összetett az ügy, már ha lehet hinni annak, ami eddig kiszivárgott róla. A Reuters és a New York Times forrásai szerint az amerikai hatóságok, konkrétan egy New York-i szövetségi ügyészség legalább két éve vizsgálódik a Huawei ellen, amiért a cég állítólag Iránba és más, amerikai szankciók alatt álló országokba, például Szíriába, Szudánba és Kubába is szállított embargós amerikai termékeket. Ben Sasse nebraskai republikánus szenátor az iráni szankciókkal hozta kapcsolatba az őrizetbe vételt. 

Vélhetően arról van szó, hogy a Huawei saját termékeit exportálta az embargós országokba, ám a Huawei mobilokban és hálózati eszközökben az Egyesült Államokban gyártott alkatrészek, illetve amerikai cégektől licencelt technológiai megoldások is vannak, amelyeket viszont az amerikai törvények szerint nem lehet eladni embargós országoknak. Amikor a Huawei amerikai technológiát vesz, vállalnia kell, hogy azt nem fogja továbbadni szankció alatt álló országokba.

A ZTE-t szintén azért meszelték el a hatóságok, mert Iránnak és Észak-Koreának is adtak el amerikai alkatrészeket és technológiát tartalmazó eszközöket - ez nyilvánvalóan súlyosan sérti az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekeit, hiszen a szankciókat pont azért hozták, hogy Irán és Észak-Korea ne juthasson fejlett, akár katonai célra is felhasználható kommunikációs eszközökhöz.

Emiatt (illetve mert az első büntetésnek nem tettek eleget) az amerikai kereskedelmi minisztérium hét évre eltiltott minden amerikai céget a ZTE-vel való üzleteléstől, ami miatt egy hónapra teljesen leállt a cég termelése, miután nem tudták beszerezni például a mobilpiac egyik legfontosabb beszállítójának számító amerikai Qualcomm processzorait, ahogy a Google operációs rendszerét, az Androidot sem használhatták. Végül a büntetést egy hónappal később egymilliárd dolláros pénzbírságra enyhítették - véletlenül pont azután, hogy akkortájt éppen enyhülőben volt az amerikai-kínai kereskedelmi háború. 

Régi sztori

Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a jelenlegi jelek szerint sem a ZTE-ügy, sem Meng letartóztatása nincs közvetlenül kapcsolatban az elmúlt időszak kínai-amerikai kereskedelmi feszültségeivel, sem pedig általában véve a Huawei ellen folyó amerikai kampánnyal. A Huaweinek a sajtóhírek szerint először 2016 nyarán, tehát jóval Donald Trump megválasztása előtt küldtek idézést az amerikai hatóságok, a második idézést pedig 2016 decemberében, Trump beiktatása előtt kapták meg.

Iránnal szemben az Egyesült Államok évtizedek óta tartott fent gazdasági szankciókat, ezeket 2016 elején kezdték el feloldani, miután a teheráni rezsim vállalata, hogy cserébe leszereli atomprogramját. Trump ugyanakkor mindig is ellenezte a megállapodást, és végül idén májusban felmondta a paktumot, majd november elején ismét bevezette két évvel korábban feloldott amerikai szankciókat.

Mivel a Huawei ellen már jóval régebb óta folyik amerikai vizsgálat, amerikai értesülések szerint nem a novemberben felélesztett szankciók kapcsán, hanem korábbi ügyek miatt vehették őrizetbe Menget. A Reuters tényfeltáró anyagaiból például kiderült, hogy Meng korábban tagja volt egy olyan Hongkongi cég igazgatótanácsának, amely az Iránra kiszabott szankciók megkerülésével próbált HP számítógépeket eladni Iránnak. 

Nehezen hihető

Ettől függetlenül az a verzió is nehezen hihető, hogy önjáró ügyészek egyéni akciójáról van szó, illetve hogy egy ilyen fajsúlyos letartóztatást véghez lehetett vinni a kormány felsőbb köreinek tudta nélkül. Az ügyet pedig mind időzítése, mind jellege miatt nehéz nem összekapcsolni a Huawei-jel kapcsolatos amerikai és angolszász vizsgálatokkal és tiltásokkal.

A bírálatok egyik ága gazdasági jellegű. Amint arról korábban részletesen is írtunk, az Egyesült Államok (és szőrmentén az Európai Unió is) jó ideje vádolják azzal Kínát, hogy egyoldalúan húz hasznot a jelenlegi világgazdasági állapotokból, például

• állami támogatásokkal, az állami bankok ingyenhiteleivel és a versenyszabályok torzításával tisztességtelen előnyben részesíti cégeit, miközben a külföldi versenytársakat nem engedi be a belpiacra,
• vagy ahol beengedi a versenytársakat, ott technológiáik átadására kényszeríti a külföldi cégeket, és nem védi a külföldiek szellemi tulajdonjogait, magyarul támogatják a technológiák lenyúlását,
• és irreálisan olcsó termékekkel árasztja el a világot, hogy piacot szerezzen és kiirtsa a konkurenciát.

Donald Trump ugyan a korábbiaknál keményebben (bár kevésbé megfontoltan) veri az asztalt ezekben a kérdésekben, valójában már elődje, Barack Obama alatt is ment a huzavona, és az utóbbi időben fű alatt az EU is sok kérdésben összeakadt Kínával. Ezek a kritikák elég jól illenek a Huawei (és a ZTE) felemelkedésére: az 1987-ben indult cég egy korábbi uniós belső vizsgálat szerint még 2009-ben is több hitelt kapott az állami pénzintézetektől, mint amennyit a piacon megtermelt, az állami pénz segítségével pedig megengedhette magának, hogy az előállítási árnál olcsóbban adja termékeit.

Az ilyesmit dömpingárnak hívják, és uniós, amerikai és nemzetközi szabályok szerint is tilos, ahogy nyugaton bizonyos konkrét eseteket leszámítva magáncégek közvetett állami finanszírozása sem megengedett. Azzal is megvádolták a kínai céget, hogy technológiát lop, a Cisco és a Motorola is ezt állította.

Nagyra nőtt

A Huawei jelentős piaci részesedést szerzett, és számos vetélytársát maga mögött hagyta, például az Alcatel-Lucentet, a Nokiát vagy az Ericssont – és nem a mobilkészülékek, hanem a mobilhálózatok piacán.

Annak idején sem az amerikai, sem az európai kormányok nem tettek végül konkrét lépéseket a kínai cégekkel szemben. Ma meg már egyre nehezebb: a Huawei ma világvezető hálózatieszköz-gyártó, főleg a harmadik világban számos teljes mobilhálózat Huawei és ZTE eszközökön működik, de a magyar Telenor rendszerét is a ZTE modernizálta. A mobilkészülék-gyártásban is nagyot megy, a készülékeladások terén az Apple-t megelőzve idén előlépett a második helyre.

Bár az Egyesült Államokból kvázi ki van tiltva, Európában, Afrikában és a Közel-Keleten elég jól megy a biznisz: tavalyi bevétele nagyjából negyedét ezekben a régiókban termelte meg. (Nagyrészt persze a hazai piacra értékesít a cég, ahol eleve hatalmas a kereslet a mobiltechnológiára.)

A Huawei fejlődését jelzi az is, hogy a ZTE-vel szemben ők kevésbé kitettek a külföldi alkatrészgyártóknak, processzoraik kétharmadát maguk gyártják. A Huawei lesajnált olcsó kínai beszállítóból a nyugati cégek legnagyobb vetélytársa lett, és ma már szereti azt hangoztatni, hogy hamarosan az ötödik generációs hálózatok fejlesztésében és a mesterséges intelligencia terén is világverő lehet.

Ha tehát Trump komolyan veszi a Kína elleni gazdasági háborút, akkor a Huawei kifejezetten jelképes célpont lenne – egy korábban kiszivárgott amerikai kormányzati irat konkrétan javaslatot is tett rá, hogy meg kellene törni a céget, mielőtt világvezető ötödik generációs beszállító lesz. 

Közel van a hadsereghez

A másik vonal, amin a Huaweit támadják, az a cég által jelentett állítólagos nemzetbiztonsági kockázat: angolszász vádak szerint a Huawei együttműködik a kínai kormánnyal és hadsereggel, és az általuk gyártott eszközökhöz, illetve az azokon átfolyó információkhoz esetleg hozzáférhetnek a kínai szolgálatok is. Emiatt az Egyesült Államokban már egy 2012-es szenátusi bizottsági állásfoglalás is biztonsági kockázatnak minősítette a céget, az utóbbi időben pedig Ausztráliában, Új-Zélandon és Nagy-Britanniában sem látják szívesen a Huaweit. Sőt, Washington nemrég konkrétan is kérte szövetségeseit, hogy ne használják a kínai gyártó eszközeit, mert kockázatos a kínaiakra hagyatkozni.

Egy másik, tágabb nemzetbiztonsági kockázat, hogy Kína a kínai hálózati eszközök mellett saját cenzúramodelljét is exportálja: afrikai, ázsiai és latin-amerikai fejlődő országoknak nemcsak az eszközöket, hanem a kínaihoz hasonló információs kontrollt lehetővé tevő rendszereket ad el. És ahogy Meng konkrét ügye is jelzi, olyan államokat is támogatnak IT-eszközökkel és fegyverekkel, amelyekkel az Egyesült Államok nagyon nincs jóban.

Ezeket a vádakat a Huawei természetesen tagadja és alaptalannak nevezi, arra hivatkoznak, hogy 170 országban vannak jelen, és a Huawei nem jelent nagyobb kiberbiztonsági kockázatot bármely másik olyan – akár amerikai – infokommunikációs szolgáltatónál, amely vállalatukhoz hasonlóan részt vesz a globális ellátási lánc és termelés nyújtotta előnyökben. A cég végső soron tehát azt állítja, hogy sikere és globális láthatósága miatt lett a külföldi támadások célpontja és az amerikai–kínai feszültségek áldozata.

Az erről szóló híradások legtöbbször indirekt jelekre építkeznek, és feltételes módban beszélnek:

• a Huawei alapítója az 1980-as évekig a hadsereg IT-akadémiájának vezetője volt, és a KKP tagja is,
• a cég a hadsereg, az állam és a szolgálatok fontos beszállítója,
• aktívan részt vesz a kínai belföldi információkontrollban (hiszen ebben mindenkinek részt kell vennie),
• a kínai nemzetbiztonsági törvény minden céget kötelez a hatóságokkal való együttműködésre,
• nemzeti bajnok, az ország egyik legfontosabb innovátora,
• Kína rengeteget hekkel és rengeteg információt lop, 
• a Huawei tulajdonosi háttere nem ismert, bár azt állítja, az állam nem rendelkezik tulajdonrésszel. 

Mindenki közel van az államhoz

Kínában eleve nehéz egyébként távol maradni az államtól, főleg ha egy cég akkorára nő, mint a Huawei. Pont a napokban derült ki, hogy Jack Ma, az Alibaba vezére is a KKP tagja, amin egyébként a témára kicsit is rálátók közül senki nem lepődött meg: Ma az Alibaba megalapítása előtt eleve állami tisztviselő volt. Az állammal fenntartott jó kapcsolat nélkül pedig Kínában sem nőhet ekkorára egy cég; a KKP-nak eleve deklarált célja a gazdasági elit kooptálása.

Nincs ez nagyon másként az Egyesült Államokban sem. Trump kirohanásai kapcsán

A kínai reakciók Meng őrizetbe vétele kapcsán leginkább azt hangoztatják: a Huawei-alapító lányát az amerikaiak túszként akarják felhasználni gazdasági háborújukban, amelynek célja, hogy megtörjék Kína fejlődését, mert máshogy nem tudnak lépést tartani velük. A kínai kormány pedig Meng szabadon engedését követelte, és emberi jogainak megsértésére is hivatkozott.

Érdekes időkben

A dolog időzítése azért is érdekes, mert Donald Trump a napokban azt állította, a G20-csúcson megegyezett Hszi Csin-pinggel a gazdasági háború letekeréséről, és arról, hogy Peking enged Washington egyes követeléseinek, például nagyobb hozzáférést ad a kínai autópiachoz az amerikai gyártóknak. Bár a konkrét vállalások kapcsán legalábbis félreérthető és nem valami részletes nyilatkozatokat tettek az amerikai kormány tagjai, az azért biztos volt, hogy 90 napra felfüggesztik a háborúskodást, és tárgyalni fognak. Kérdés, hogy Meng ügye mennyiben kavar be ebbe.

A kínai kormány csütörtökön, nem sokkal Meng őrizetbe vételének nyilvánosságra kerülése után azt közölte, hogy ők a maguk részéről végrehajtják amit ígértek, mezőgazdasági, autóipari és energetikai engedményeket tesznek az Egyesült Államoknak. Egyes elemzők ugyanakkor arról beszélnek, hogy a meglepő letartóztatás újabb mélységekbe sodorhatja az amerikai kínai-kapcsolatokat. És olyan kínai vélemények is vannak, amelyek szerint miközben Trump valóban tárgyalna, nemzetbiztonsági apparátusa mindenképpen kavarni akarja azt, amit kavarni szokás, és be akar tenni a megállapodásnak. 

Mindenesetre nemrég a ZTE ügyében egy elég brutális amerikai lépés után relatíve gyorsan lecsillapodtak a kedélyek, és kvázi kompromisszumos megállapodásra jutottak a felek. Nem lenne meglepő, ha a Huawei ügye is hasonlóképpen zárulna, bár az biztos, hogy a céggel szembeni amerikai nyomás hosszú távon nem fog enyhülni.

Borítókép: Qilai Shen / Getty Images Hungary.