Nem hoztak megtakarítást az Elios lámpái

2018.12.07. 08:15

Nem csökkentek érdemben a villanyszámlák Siófokon, sem Hódmezővásárhelyen attól, hogy a települések az Elios LED-lámpáival korszerűsítették a közvilágítást – derült ki a Népszava cikkéből.

Siófokon a város 6900 lámpája közül 4600-at újítottak fel 2012 és 2015 között több lépésben. A város 2012-ben – amikor még december végéig a régi lámpák világítottak – 101,8 millió forintot költött a közterületi fényforrások villanyszámlájára. 2017-ben pedig 66,1 milliót. Ez 35 százalékos csökkenés, csakhogy ugyanebben az időszakban az áram ára 38 százalékkal esett vissza.

Egzakt módon teljesítménycsökkenés nem határozható meg

– állapította meg az önkormányzat. 

Ez a helyzet Hódmezővásárhelyen is, pedig a Csongrád megyei – akkor még Lázár János vezette – város tapasztalata különösen fontosak. Ugyanis az itteni megvalósítás adta a referenciát az akkor Orbán Viktor miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz kötődött Elios Innovatív Zrt. – illetve jogelődje, az ES-Holding – az ország több városában megvalósított beruházáshoz, amelyeket az  EU csalás elleni hivatala, az OLAF szerint vitatható pályázatokon nyert el. 

Az OLAF 35 Elios-közvilágítási tendernél talált szabálytalanságokat, 17 esetben pedig komoly összefonódásokra bukkant a kiíró önkormányzatok, a tendert lebonyolító tanácsadó cégek és a nyertes ajánlattevő között. Ennek alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda indított eljárást, amelyet a 2018. október 26-án bűncselekmény hiányában megszüntetett.

Az OLAF javaslatára jelenleg az Európai Bizottság dönt arról, visszakéri-e Magyarországtól az érintett közvilágítási felújításokra adott összesen 13,5 milliárd forintot.

Hódmezővásárhelyen a karbantartási díj is furcsa görbét rajzol: a 2011-ben még 21 milliós éves kiadás után 9 milliós csökkenésre számítottak, de éveken át mégsem volt csökkenés, majd váratlanul mindössze 2-4 millióra csökkent, 2017-re viszont ismét 19 millióra nőtt.

 A Direkt36 Keszthelyen vizsgálta meg az Elios-lámpák hatását: bár a beruházástól a város azt várta, hogy közvilágítási és ehhez kötődő karbantartási kiadásaik 50 százalékkal csökkennek. azonban ez sem következett be.

Update: Cikkünk korábbi verziójában azt írtuk, hogy a Polt Péter vezette ügyészség nem talált bűncselekményre utaló jelet. Az eljárás azonban nem a legfőbb ügyész irányítása, hanem a  Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hatáskörében zajlott le. Az új büntetőeljárási törvény szerint a nyomozás felderítési szakaszában a nyomozó hatóság teljes önállósággal és önálló felelősséggel rendelkezik. Bűncselekményre utaló jelet tehát ők nem találtak.