EU-átlag alatt vannak a szociális kiadásaink, és még csökkentek is

2018.12.12. 14:19

Enyhén csökkent a szociális védelmi rendszerre fordított kiadások aránya az Európai Unióban tavalyelőtt: míg 2015-ben a bruttó hazai termék (GDP) 28,4 százalékát fordították erre a célra a tagállamok, 2016-ban 28,2 százalékát – írja az MTI.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) szerdán közölt jelentése szerint a szociális kiadások - nyugdíj, egészségügy, munkanélküliség, család és gyermekek, lakhatás és társadalmi kirekesztettség - GDP-hez viszonyított aránya 2016-ban Franciaországban volt a legnagyobb, 34,3 százalék, míg Romániában. Litvániában és Lettországban a legalacsonyabb, egyaránt 15 százalék körül.

Tavalyelőtt uniós szinten a szociális védelemre fordított pénzeknek alapvetően két forrása volt, 55 százalék származott társadalombiztosítási járulékokból, 40 százalék pedig a kormányok adóbevételeiből. Az összes kiadásból 45,6 százalék jutott nyugdíjakra, 36,9 százalék egészségügyi ellátásra, 8,7 százalék családtámogatásra, 4,7 százalék munkanélküli segélyre és 4,2 százalék lakhatásra, illetve a társadalmi kirekesztettség elleni fellépésre.

Franciaország mellett az uniós átlag feletti mértékben költött 2016-ban a szociális védőhálóra Finnország (32,0 százalék), Dánia (31,6 százalék), Ausztria (30,3 százalék), Belgium (29,8 százalék), Olaszország (29,7 százalék), Svédország (29,6 százalék), Hollandia (29,5 százalék), valamint Németország (29,4 százalék).

Magyarország 2016-ban a GDP 19,2 százalékát, 2015-ben 19,4 százalékát, 2011-ben pedig 21,6 százalékát költötte szociális célokra. A tavalyelőtti arány a 18. helyre volt elég 27 uniós ország között. (A hiányzó Lengyelországról nincs adat.)

Az uniós átlagot meghaladó mértékben költött Magyarország a családok és gyermekek védelmére, az összes szociális kiadások 11,9 százalékát, valamint a nyugdíjakra (50 százalék). Arányait tekintve az uniós átlagnál kevesebbet költött Magyarország munkanélküli segélyekre (1,7 százalék), az egészségügyre (33,9 százalék), valamint lakhatásra és a társadalmi kirekesztettség elleni fellépésre (2,4 százalék).