Jól látja Orbán, valóban a demográfia a világ első számú gazdasági problémája

A demográfia azért különös veszély, mert térben és időben teljesen eltérő problémákat tartalmaz. Rövid távon, Afrikában, Indiában, Pakisztánban még mindig a túlnépesedés a gond, de hosszabb távon, illetve a világ fejlett és sok fejletlen részén már ma is a teljes elnéptelenedés, az elöregedés fenyeget. Fontos rögzíteni, hogy az elöregedés egyáltalán nem csak a legfejlettebb országok problémája, ma már a világ nagyobbik részén (a fenti kivételeket leszámítva) ez a gond.

Ez a cikk most kifejezetten nem a magyar demográfiai helyzettel foglalkozik, vagyis természetesen igen, de csak mint a globális trend részesével.

A döbbenetes számok

A Fidelity International adatai szerint jelenleg még 2,5 az egy nőre jutó átlagos gyermekszám a bolygón, vagyis nő a világ népessége (ha apuka, anyuka két gyermeket nevel fel, akkor reprodukálták a társadalom számára önmagukat), de egyrészt ez az érték már ma is rohamosan csökken, másrészt ma is egyenetlen az eloszlás: Európában 1,6, az Egyesült Államokban 1,8 a vérszegény mutató.

Vagyis elkezdtünk fogyni, öregedni.

Ekkor már 55 olyan ország lesz a fejlett világban, ahol a népesség legalább egyharmada 60 feletti emberekből áll.

Anyagilag sem könnyű

Ez a gyermekekkel és a munkaképes korú, de nem dolgozó emberekkel együtt már nagyjából azt fogja jelenteni, hogy minden aktív embernek el kell tartania egy nem aktívat.

Egy ideig azonban még nem ez az általános helyzet, hanem még nő a népesség. Az aktuális becslések szerint húsz év múlva 9,5 milliárd ember fog élni a Földön. A Citi GPS elemzése szerin ennyi embert még viszonylag könnyen lehet élelmezni, de az figyelmeztető, hogy csak a mezőgazdaság 2050-re 65 százalékkal több vizet igényel, pedig ez már ma is erős szűk keresztmetszet.

A hatékonyság azért sokat javulhat, jelenleg évi 1,3 milliárd tonna élelmiszer megy veszendőbe, ez a szám természetesen nullára nem redukálható, de már az érdemi csökkentése is eltartaná a lakossággyarapodás igényeit.

Az összetétel a fő baj

A demográfia tehát önmagában is nehézség, de nem a népesség növekedése a legnagyobb probléma, hanem annak az összetétele, vagyis az öregedés.

A World Economic Forum szerint évente 8 százalékkal nő a globális nyugdíjgap, vagyis az a betöltendő lyuk, ami az eltartottak növekvő aránya és magas igényei, illetve az eltartók gazdasági teljesítménye között feszül.

Ez természetesen nem úgy értendő, hogy ekkora lesz a hiány, hanem úgy, hogy ezt kell lefedniük a világon fellelhető állami, vállalati és egyéni öngondoskodási megoldásoknak. 2050-re ez a különbség a mai világ GDP-jének ötszöröse, vagyis 400 ezer milliárd dollár lehet.

Demográfiai osztalék

Ma már annak az örömteli „problematikának”, hogy sokáig élünk, és sokáig vagyunk inaktívak, neve is van, ez a longevity economy, vagyis a hosszú élettartam hatásvizsgálata.

A megállapításokba nem mennénk bele részletesen, de józan paraszti ésszel is kitalálható, hogy az arányeltolódás miatt a jövő társadalma relatíve kevesebbet költ az idősebb korban már nem olyan fontos ruházkodásra, szórakozásra, közlekedésre, de sokkal többet fog kiadni egészségügyre.

A legrosszabb helyzetben Japán van, ahol – egy érzékletes példával – már több felnőttpelenkát adnak el, mint gyermekpelenkát. A korosodó Japán helyzete egyébként azért hasonló a magyar valósághoz, mert Japán nemcsak öregedik és fogy, de eddig nagyjából nemet mondott a munkaerő-bevándorlásra is.

Viszont az ország előtt álló egyik legnagyobb kihívás a dolgozók halála. A kormány becslései szerint a mai, durván 127 milliós lakosság lélekszáma 2060-ra 86 millióra zuhanhat.

Némi munkaerőpiaci tartalékot jelenthet a nők fokozottabb munkaerőpiaci bevonása, illetve bizonyos migráció engedélyezése, illetve a japán társadalom saját, „beteges” munkamániájában bízhat, egy 2017-es felmérésben a japán fiatalok 37 százaléka úgy nyilatkozott, hogy arra készül: haláláig dolgozni fog.

Japánhoz képest egyébként a másik demográfiai véglet India, Etiópia és Nigéria, amely országok vélhetően meg fognak erősödni a fiatalabb társadalmaik miatt, vagy ahogy a szaknyelv fogalmaz: learathatják a demográfiai osztalékot.

Miért élünk ilyen sokáig?

A ma született nyugati ember nagyjából százéves élettartammal tervezhet. Ez a szám nem ugyanaz, mint a társadalom jelenlegi várható élettartama a sok mai középkorúval, ez az újszülöttek élettartam-kilátása. Nagyon magas szám.

A dél-afrikai Ian Goldin professzor, az Oxford Martin School vezetője szerint a Föld lakossága az elmúlt 25 évben gyorsan nőtt, ma 2 milliárd emberrel vagyunk többen, mint 1991-ben, és 1980-hoz viszonyítva átlagosan 20 évvel tovább élünk.

Nem kell nagyon bonyolult magyarázatokra gondolni:

• kevesebb a szegény;
• kevesebb a nagy háború;
• kezet mosunk;
• alapvető gyógyszereket és alapvető egészségügyi ellátást kapunk;
• jobb és változatosabb ételeket eszünk.

Bár biztos nem érzi így mindenki a mindennapokban, a világ eddig élt legszerencsésebb, legbékésebb, leggazdagabb és legegészségesebb generációja vagyunk. A legszegényebbek, a napi 1 dollárból élők száma húsz év alatt a nagy népességrobbanás ellenére is 300 millió fővel apadt.

Csakhogy miközben érdemben nyugodtabban és érdemben tovább élünk, nem nagyon szaporodunk. Ez az a kórisme, amely részben örömteli, anyagi biztonságról, az egészségügy fejlődéséről is szól, de közben egy fenntarthatatlan trendről árulkodik.

Mi lesz a sok öreggel?

De miért harcolunk ennyire mindenféle sikeres vagy kevésbé sikeres programmal a társadalmak öregedése ellen? Miért baj az, hogy világszerte gyors ütemben nő a társadalmak medián életkora, ami egyébként azt is jelzi, hogy egyre inkább az öregek dominálják a társadalmat, így a választásokat is, a nagy döntéseket?

A legfőbb baj, hogy még nincsen meg a modell, nem látjuk a jövő társadalmainak anyagi egyensúlyát.

Hogyan fognak majd ezek az emberek élni?

• A család tartja majd el őket, mint Délkelet-Ázsia nagy részében?
• Az állam, mint régen nálunk?
• Vagy a tőkepiac, mint az angolszász világban?

Mindegyik elem önmagában törékeny.

Munkaerő kell, de nagyon nehéz családalapításra noszogatni a népeket. Van, ahol erre válasz lehet a migráció, de sok társadalom idegenkedik a más nyelvet beszélő, más vallású idegenektől. Pedig, ahogy Goldin professzor mondja, egyre inkább nemcsak a tehetségesekre van szüksége a Nyugatnak, hanem azokra is, akik majd a kerekesszékeket tolják.

Ráadásul vélhetően a tudomány nem áll le, egyre tovább fogunk élni. Mi lesz, ha a genetika már cserélni tudja, vagy megbuherálja a testrészeinket, a vérünket, az izmainkat? Mi lesz, ha jönnek a 140 évesek?