Egy zalai zsákfaluból dolgoznak az IKEA-nak

Huszonkét kilométert jöttünk Zalaegerszegről, a látszólag semmibe vezető bekötőútnál már bizonytalankodtunk, vajon jó helyen járunk-e, amikor egyszer csak egy hatalmas szerelőcsarnok állt előttünk. Közel és távol semmi, messzebb néhány ház, a bejáratnál elkerítve kutya, akivel soha nem szeretnénk nem elkerítve találkozni.

Barlahida egy százfős zsákfalu, az 500 millió forintos éves árbevételű ERBG Systems 2013 óta gyárt itt szállítórendszereket, többek között a legnagyobb magyarországi gyorspostáknak, az IKEA-nak és a Suzukinak. A cég egy zalaegerszegi családi cégcsoport része, amely az apa kft.-jével indult, azóta két újabb céggel bővült, ma mindegyiket egy-egy fiú vezeti. A Mi Vidékünk sorozat keretében jártunk utána a cég sztorijának.

Elek, Richárd, Bálint, Gergely

Horváth Elek a rendszerváltás után két társával (egyikük az üzletkötésben, másikuk a technológiában volt otthon) állt saját lábra és alapította meg a Gépsystem Kft-t. Mindhárman az állami Alugépnél dolgoztak korábban, ahol az egyik fő csapásirány a szállítóberendezések gyártása volt: mezőgazdasági vásárlóknak gyártottak kisebb-nagyobb szállítószalagokat, illetve nagyon sok egyedi gép volt náluk.

A gyár megszűnése után, annak romjain több hasonló kaliberű vállalkozás indult, mint az övék. A Gépsystem a szállítószalagos vonalat folytatta, annyival kiegészítve, hogy egyedi kis szállítószalagok helyett inkább rendszereket kezdtek építeni. Sokat dolgoztak kő- és kavicsbányáknak, később hulladékkezelő, újrahasznosítással foglalkozó cégeknek. „Édesapám végigjárta a klasszikus vállalkozói fejlődéstörténetet, saját bevallása szerint egyedül bele sem mert volna vágni. Így kezdték el hárman, és csinálták is egészen a kétezres évek elejéig, 2005-2006 környékéig” – mesélt Richárd a kezdetekről.

Akkor először az egyik partner, az üzletkötő ment el, akinek az üzletrészét megvásárolta az apa, majd később a másik társ részét is megvette , de addigra már Richárd is visszaköltözött. A tanulmányai (ő is gépészmérnök) és a két év főváros környéki multimunka után lépett be a családi vállalkozásba. „Az a tapasztalatom, azok jönnek vissza akár a fővárosból, akár külföldről, akiknek ilyen erős kötődésük van a szülőhelyükhöz, mint például nekünk ez a családi cég.” Néhány év közös munka után apa és fia úgy látták, lenne hely a piacon még egy hasonló profilú vállalkozásnak, ahol Richárd lehet a főnök.

Kihasználva az őscég előnyeit (kapcsolatok, partneri kedvezmények, bérgyártás lehetősége) 2008-ban el is indult az ERBG Systems (a cégnévbe apa és fiai keresztneveit – Elek, Richárd, Bálint, Gergely – rejtették el). Az első évet 80 millió forintos árbevétellel zárták, pedig tulajdonképpen még nem is volt telephelyük, alkalmazottjuk, gyártócsarnokuk. Richárd testvére szerezte az első üzletet, aki egy tájfutó ismerősétől hallotta, hogy az IKEA-nak egy bizonyos problémára szállítórendszerre van szüksége. Az IKEA két és fél évtizede gyártat a soproni gyárban, ma már a tulajdonában is van, eleinte frontokat (bútorelőlapokat) készítettek itt, egy bővítés után pedig már asztalokat is. 

„Ez egy faipari cég, nem egyetlen gyártósorról beszélünk, hanem rengeteg gépről. Vannak gyalugépek, lezárók, marógépek elszórva a gyártócsarnok minden egyes sarkában, és majdnem minden egyes gépet kézzel táplálnak. A rendszereink feladata az volt, hogy ha a gépkezelő azt mondja, hogy neki elfogyott az az egy raklapnyi anyag, amit be kell adagolni a gépbe, akkor hozzá a raktárból eljusson egy a raktári oldalon felrakott megfelelő másik raklap.” A gyárat nagy ütemben bővítették, az induló cég szerencséje volt, hogy nem ragaszkodtak a referenciához, az apa cégénél, üzemcsarnokában pedig bérgyártásban el tudták készíteni az első megrendelést.

A telek családi örökség volt, az átminősítés után (mezőgazdaságiból szabad felhasználásúvá) pedig nem volt akadálya az építkezésnek, az elmúlt 5 évben három üzemcsarnokot és egy irodaházat húztak fel a semmi közepén.

 Vállalkozz-e zsákfaluban?

Adott volt tehát a 2,8 hektáros családi birtok, de az isten háta mögött. Nagy volt a dilemma, legyen-e a székhely és a gyártás központja egy száz fős zsákfalu. „22 kilométerre vagyunk az összes beszerzési forrásunktól, az összes beszállítónktól, ez volt a nagy aggályom, hogy menedzseljük ezt. Nálunk nem lehetséges az a helyzet, hogy most kell 10 darab csavar és akkor gyorsan átszaladunk érte a boltba. Mert itt, hogyha kell 10 darab csavar, az egy másfél órás történet, valakinek beülni a kocsiba, és gyorsan elmenni érte. Tehát ezt kellett fejben is kialakítani, meg az egész rendszerben, hogy kicsit előre gondolkodjunk, mire lesz majd szükségünk holnap.”

Richárd másik félelme az volt, nem kap majd szakképzett munkaerőt Barlahidán, és ebben kicsit igaza is lett. Mindössze egy barlahidai alkalmazottjuk van a tizenhétből, a cég gondnoka, és csak kettő a környező falvakból, a többiek inkább Zalaegerszegről és környékéről járnak be, szervezetten, céges autókkal. Persze voltak, akiket az évek során elvesztett a cég, de mindent összevetve hozzászoktatták a vállalkozást a székhely sajátosságaihoz. „Ami kezdetben nehézség volt, arra most már azt mondom, hogy megszoktuk, és szervezéssel többé-kevésbé át tudjuk hidalni. Egy kicsit nagyobb raktárkészletet kell tartani a fogyóeszközökből, és a távoli munkáinkat nagyon meg kell szervezni. Ha mondjuk Budapestre megyünk egy gépet telepíteni, és Zalaegerszegről indul a csapat, majd két szerszám itthon marad, nagyon fájdalmas pont az ellenkező irányba elindulni hajnali ötkor, hogy azt a két szerszámot még összeszedjük.”

Barlahida és környéke ugyanakkor mindig is hátrányos térségnek számított, lehetett számítani a támogatásokra, és ez be is jött. „Az elmúlt 6-7 évben négy nyertes pályázatunk volt, eléggé nagy támogatási intenzitásokkal. Ez tette lehetővé, hogy egy profi gépparkot alakítsunk ki. Meg persze az, hogy az indulás óta a haszon 95 százalékát visszaforgatjuk. Ebben az iparágban 10-20 ezer forintos gépekkel nem lehet messze menni. A 2016-ban vásárolt lézervágónk érkezésekor a második ilyen gép volt az országban, és nem egy nagyvállalathoz került, hanem egy zsákfaluba.”

Három fiú, három cég

Az ERBG-nek profilban is el kellett szakadnia az eredeti cégtől, de ez organikusan így is alakult. A Gépsystem megrendelői – az állami cég hagyományain – kavicsbányák, később hulladékkezelő cégek voltak, míg az ERBG az IKEA-s nyitás után a gyorsposták, később pedig az autóipar felé mozdult. Majdnem az összes magyarországi gyorspostacégnek dolgoztak, főleg csomagmozgató és szortírozó rendszereket csináltak a Magyar Postának, a DHL-nek, a DPD-nek, a GLS-nek, a TNT-nek és a Sprinternek. Ha ebben az iparágban van tenderkiírás, arról általában már értesülnek vagy meghívják őket. Az EBRG főként intralogisztikával foglalkozik, azaz gyártásközi anyagmozgatással. Az ő megrendeléseik általában 5-10 millió forint értékben mozognak, ebben a méretben és árban nagyjából 6-10 cég működik Magyarországon (de nem mindegyik vállal komplex megoldásokat, valahol csak elemeket gyártanak); az ennél nagyobb beruházásokat már nemzetközi hátterű nagyvállalatok nyerik el, mint például a Siemens.

AZ ERBG-nek nincsenek keretszerződései, a műfajból adódóan is inkább projekteket vállalnak, és általában nem látnak 2-4 hónapnál előbbre. Ritkán terveznek egyetlen gépet, gépsort, inkább teljes rendszereket gyártanak, általában ez is az elvárás, de ők is ezt szeretik. Ehhez az EBRG megtervezi az egész géprendszert, az elektronikát, megépíti minden elemét, és be is üzemeli. Alkalmazottaik között vannak gépészmérnökök, lakatosok, hegesztők és betanított munkások is. „Ha mi valamiből kettőt csinálunk, az már széria. Nagyon sok multinacionális partnerünk van. Náluk általában a feladatok zöme olyan, hogy ők kitalálnak egy gyártásoptimalizáláshoz kapcsolódó fejlesztést, amivel megkeresnek bennünket. Van egy kis rendszervázlatuk, hogy mit szeretnének, vagy semmi nincs, csak egy elképzelés, és akkor mi elmegyünk hozzájuk, megmutatják a helyszínt, a terméket, a feladatot és innen kell egy jól működő megoldást megtervezni.”

Egyik legutóbbi munkájuknál nem a gyártást kellett tökéletesíteni, hanem a dolgozói elégedettséget növelni. „A magyarországi Suzuki-gyár rendelt tőlünk 57 méternyi mozgó járdát. A dolgozóknak így nem kell napi 8 órában úgy dolgozniuk az autókon, hogy folyamatosan tipegnek a szépen csordogáló autók mellett, hanem csak ráállnak erre a szőnyegre és az ugyanakkora sebességgel viszi őket, mint az autókat egy másik gép. Majd lesétálnak a szőnyegről és visszaszállnak rá egy másik autónál. Napi 12-14 kilométer sétát spórolnak meg ezzel.”

Az örök gond: a generációváltás

A Horváth család nem klasszikusan építette a családi céget, ennek egyik oka az is, hogy a testvérek között 8 és 12 év a korkülönbség. Amikor a legnagyobb fiú, Richárd, már visszatért apja mellé az eredeti cégbe, a fiatalabb testvérei még tanultak. Az apa mérnöki vénáját ketten is örökölték, a harmadik testvér a kereskedelmi vonalon erős. A cégcsoportban jelenleg a Gépsystem, az ERBG és egy nemrég vásárolt új cég, a Bagodi Mezőgép tartozik. Az első, eredetileg az apa tulajdonában lévő céget most a második fiú, Bálint vezeti, Richárdé az ERBG, a legkisebb fiú, Gergely pedig a Bagodi Mezőgépet vezeti. Utóbbi kicsit kilóg a profilból: mezőgazdasági kisgépekhez gyárt alkatrészeket, a hótolólaptól a pótkocsikig, a földfúrókon keresztül a talajrendezőkig. A családból még Richárd felesége dolgozik a cégcsoportban, ő az ERBG System Kft. pénzügyi vezetője.

A tulajdonlások átfedésben vannak (a két nagyobb cég tulajdonolja a legkisebbet), így sok kérdésben közösen döntenek a családtagok, de ez – az elmondásuk szerint – jól megy nekik. Az apa örömmel adta le az operatív feladatokat, de tervezni még ma is szívesen leül a számítógéphez. A fiúk egy-egy céget visznek és a szinergiák miatt időnként közösen is leülnek átbeszélni az ügyeket. Most leginkább azzal küzdenek, hogyan építsenek ki egy második vezetői réteget, hogy ne minden pillanatban tőlük függjenek a cégek. „Rengeteg vezetéssel kapcsolatos könyvet olvasok és látom, hogy a sztenderdek kialakítása az egyik kulcspont, de ha sztenderdeket alakítok ki, akkor nincs időm az ügyvezetésre. A második vezetői vonal kialakítása pedig nagyon kényes ügy, egy ilyen kis szervezetben nagy dilemma, kit emeljek ki és tegyem a többiek fölé. De ugyanolyan nehéz kívülről középvezetőt hozni, aki a gyártással és velem is jól tud együtt dolgozni, és elfogadják a többiek.”

A három cég összesen nyolcvan főt foglalkoztat, és több milliárd forint árbevételt hoz egy évben. „Ha azt nézzük, hogy édesapám a jelenlegi telephelyünkön szolgáló Barlahidán földművesek gyerekeként petróleumlámpa mellett írta a leckét, nem is olyan rossz.”

(Borítókép: Horváth Richárd. Fotó: Bődey János / Index)