Megint letartóztatták a Nissan volt vezérét

2019.04.04. 14:04

Alig egy hónappal feltételes szabadlábra helyezését követően újabb váddal ismét letartóztatták a Nissan Motor Co. volt elnökét, Carlos Ghosnt – írja az MTI.

Carlos Ghosnt
Carlos Ghosnt
Fotó: Issei Kato / Reuters

Ghosnt november közepén tartóztatták le először azzal a váddal, hogy éveken keresztül valótlan adatokat jelentett jövedelméről a Nissan tőzsdei felügyeletnek benyújtott jelentéseiben. Letartóztatását később meghosszabbították és a vádat kiegészítették azzal is, hogy a 2008-as pénzügyi válság során saját befektetései után elszenvedett 1,85 milliárd jenes veszteségeit a Nissan könyveire terhelte át. A Nissan minden posztjáról felmentette Carlos Ghosnt a letartóztatást követően, és ugyanígy járt el a Mitsubishi autógyár is. Március elején Ghosn több mint száz nap vizsgálati fogság után óvadék ellenében szabadlábra került.

Carlos Ghosn szerdán Twitter üzenetben jelentette be, hogy április 11-én sajtókonferenciát tart, és azon el fogja mondani, "valójában mi is áll az ügy hátterében". A japán Kyodo hírügynökség szintén szerdán belső forrástól származó információra hivatkozva arról számolt be, hogy a tokiói kerületi ügyészség újabb vádemelést készít elő Carlos Ghosn ellen.

A csütörtöki letartóztatási parancs alapján az ügyészség a Nissan egy ománi márkakereskedőjének juttatott kifizetéseit vizsgálja annak gyanújával, hogy az összeg egy részét személyes célokra a Ghosn család egyik tagjának vállalatához irányították át.

"Botrányos és önkényes ma reggeli letartóztatásom a Nissan egyes illetékesei elhallgattatásomat célzó kampányának a része. Ártatlan vagyok minden ellenem felhozott, megalapozatlan és koholt vádban" - nyilatkozta üzenetben Carlos Ghosn a letartóztatását követően.