Németország szeretne Amerika lenni, de nagyon nem megy

Németország mióta létezik, azóta megemészthetetlen problémahalmazt jelent Európa (és saját maga) számára: a kontinens többi államánál erősebb, de nem annyival, hogy egyeduralkodjon felettük; miközben világviszonylatban legfeljebb másodvonalbeli szereplő.

Bár az utóbbi időben inkább a németek európai uniós politikai szerepével kapcsolatban vált ismét népszerű témává ez a problémakör, gazdasági és újabban pénzügyi vonalon is okoz fejtörést a németek furcsa mérete: a német gazdaság hagyományosan az exportból él, viszont a külpiacokon a németeknek a náluk jóval nagyobb amerikai és ázsiai cégóriásokkal kell versenyezniük.

Az utóbbi időben látszólag az az elképzelés Berlinben, hogy erre a hazai vállalatok felpumpálása a válasz: év elején a vasúti iparban akartak a Siemens és az Alstom fúziójával gigacéget létrehozni a kínai konkurenciára hivatkozva, sikertelenül. A napokban pedig a két legnagyobb német kereskedelmi bank, a botrányokkal és veszteségekkel terhelt Deutsche Bank és a jóval kisebb, cserébe nem sokkal rendezettebb Commerzbank egyesüléséről folytak majd hiúsultak meg tárgyalások. Ahogy a fúzió legfőbb támogatójának számító német kormány februárban közzétett iparstratégiája fogalmazott:

A nagyratörő célok és a kormányzati hátszél ellenére április 25-én végül mégis bedőlt a terv, és rövid tárgyalások után kifulladt a két bank összeolvasztása. Ami annak fényében nem meglepő, hogy mennyi ellenzője volt a dolognak:

• A szakszervezetek élesen tiltakoztak, a dolgozók már a tárgyalások bejelentése miatt elkezdtek elszivárogni.
• A versenyjogi hatóságok kételyeket fogalmaztak meg.
• A nagyrészvényeseket sem sikerült meggyőzni,
• és az Európai Központi Bank sem biztos benne, hogy bármire megoldás lenne, ha két gyenge bankból egy nagyobbat csinálnak.

Másfelől viszont az is látszik, hogy tíz évvel a 2008–2009-es válság után az európai bankok még mindig súlyos gondokkal küzdenek, és ha a következőt túl akarják élni, akkor valamit muszáj lesz csinálni a Deutsche Bank-féle horrorsztorikkal. Valamit tehát tenni kell, de abban senki nem ért egyet, hogy mit.

Ezer bank országa

Az európai bankrendszer problémáinak szemléletes példája a Deutsche Bank. A bankot 1870-ben, Németország létrejöttének hajnalán alapították berlini poroszok, azzal a céllal, hogy megfinanszírozzák a német kereskedelem felfuttatását és az ország iparosítását. Ma nagyjából ugyanezt várná tőle a német kormány:  nyújtson biztos és erős pénzügyi hátteret a német ipari exportcégeknek, hogy azok jobban tudják viselni az egyre nehezebb világgazdasági versenyt. A másik stratégiai cél pedig az lett volna, hogy egy tőkeerősebb német bank válság idején támasza legyen a gazdaságnak, miután válságok idején a külföldi bankok hajlamosak hazamenekíteni a pénzt.

Erre ma a Deutsche Bank nem igazán képes, aminek egyik oka a méretéből fakad. Bár a Deutsche ma messze a legnagyobb német bank, és eszközértéken a 16. a világon, az igazi nagyoktól nagyon messze van.

A német bankszektor három pillérből áll, és a magánkézben lévő kereskedelmi bankok csak a bankrendszer eszközállományának (azaz a vagyonának) 40 százalékát birtokolják; a nagyobbik szelet a 400, jellemzően tartományi kézben lévő takarékpénztár és 900 takarékszövetkezet között oszlik meg. Jellemző, hogy a három legnagyobb német bank együtt is kisebb eszközértékkel (azaz kvázi vagyonnal) rendelkezik, mint a három legnagyobb spanyol vagy kanadai, és nem sokkal nagyobb az olaszoknál sem.

A probléma, hogy míg a pénznek csak 40 százaléka van náluk, a kereskedelmi bankok aránya az exportipar finanszírozásában 88 százalék. Más szóval az exportipar csak a megtakarítások egy kis részéhez fér hozzá. Ezen szeretett volna változtatni a Deutsche Bank–Commerzbank-összeolvadás legfőbb szponzorának számító német szövetségi pénzügyminisztérium. Az egyesüléssel egy hozzávetőleg 2000 milliárd euró mérlegfőösszeggel, 38 millió magán- és vállalati ügyféllel és 133 ezer munkatárssal rendelkező pénzintézet jött volna létre, amely eszközérték alapján a harmadik legnagyobb európai bank lehetett volna.

Megpróbáltak nagyban játszani, nem jött be

A másik probléma, hogy a Deutsche Bank nem igazán a német megbízhatóság szobra. A Deutsche az 1990-es években megpróbált nemzetközi befektetési bankká válni, és az amerikai nagyokkal, a Goldman Sachsszal és a Morgan Stanley-vel versenyezni. Ez azonban nem jött be, és

Amint korábban összefoglaltuk, fedezet nélküli kötvényeket adtak el, részt vettek a londoni bankközi kamatláb manipulálásában, embargós államokban segédkeztek a pénzmosásban, amiért dollármilliárdos büntetéseket kellett fizetniük. Nemrég a pénzintézet a Donald Trump körüli ügyekbe is belekerült, miután utolsó nagy bankként finanszírozta az amerikai elnök cégeit.

Ehhez jött még az, hogy nemcsak csaltak, hanem bénák is: a Deutsche Európa egyik leggyengébben tőkésített bankja, amely 2015 és 2017 között végig veszteséget termelt, és tavaly is csak egy 0,4 százalékos, azaz elhanyagolható nyereséget sikerült összehoznia (ráadásul a negyedik negyedév vaskos, 400 millió eurós mínuszt hozott). A bank részvényárfolyama 2007 óta 90 százalékot zuhant, az utóbbi években négy „stratégiai irányváltást” jelentettek be a frankfurti központban, nem sok eredménnyel.

De nem áll sokkal jobban az egyébként szintén 1870-ben, hamburgi kereskedők által alapított és a 19 századi német iparosításban szintén nagy szerepet vállaló Commerzbank sem. A bajok egy része abból származott, hogy rengeteg hitelük ragadt bent az 2008–2009-es válság utáni kereskedelmi visszaesés által bedöntött hajóiparban. De olyan bölcs lépések is szerepet játszottak, mint amikor megvették a Dresdner Bankot, hogy aztán a bank eszközvagyonának egy jelentős részéről kiderüljön, valójában semmit nem ér. Emiatt 2009-ben állami segítséggel kellett megmenteni a bankot a csődtől, a német állam ma is 15 százalékos tulajdonos.

30 ezer munkahely 

A bankok hatékonyságának egy bevett mutatója a működési költségeik aránya a működési eredményükhöz (azaz a bevételhez) viszonyítva. Ez a Commerzbank esetében 80, a Deutsche Bank esetében 93 százalék volt, szemben például a holland ING 55 százalékával vagy a nagy európai bankok 50-80 százalék közti értékeivel (minél alacsonyabb az arány, annál jövedelmezőbb a bank).

Az összeolvadást támogató menedzsment és elemzők szerint persze jelentős költségmegtakarításokkal járt volna a két bank eggyé válása, főleg a lakossági piacon. A másik fő érv, hogy a valamivel jobb helyzetű Commerzbank bevonásával a Deutsche olcsóbban és könnyebben tudott volna pénzhez jutni, a bank egyik fő baja ugyanis az, hogy az utóbbi évek botrányai és rossz eredményei miatt meggyengült, a gyengeségéből fakadó kockázatok miatt viszont csak drágábban jut finanszírozáshoz.

Azonban az érintettek többsége mindig is szkeptikus volt azt illetően, hogy két rossz bank kiadna-e egy jót. Az Európai Központi Bank (amelynek jóvá kell hagynia a bankfúziókat) elvben ugyan támogatja a piaci konszolidációt (azaz a szereplők összeolvadását), egyúttal viszont pont hogy erősebb bankokat akar, nem két gyenge helyett egy még gyengébbet. Ezért a megállapodás ára alapjáraton is egy tízmilliárd eurós tőkebevonás lett volna.

A dolgozók természetesen lázongtak, miután számítások szerint 30 ezer munkahely veszett volna el az üzlet megkötése esetén, és ennek jelentőségét növelte, hogy az igazgatótanács felét a munkavállalók képviselői teszik ki. Ettől függetlenül elemzők szerint a fuzió megakasztásával még nem érték el céljukat: a két bank pont elég rosszul teljesít ahhoz, hogy amúgy is be kelljen zárniuk egy csomó fiókot és leépítést kelljen végrehajtaniuk a jövőben.

Lehet, hogy nem lesz semmi

De a nagyrészvényesek sem rajongtak az ötletért. A Frankfurter Allgemeine Zeitung a napokban arról írt, hogy

A Deutsche ráadásul még ma is küzd a 2010-ben megvett postabank konszolidálásával, a Commerzbank pedig az említett Dresdner Bankot se tudta beépíteni saját rendszerébe, a négy külön rendszer egyesítése csak tovább fokozta volna a problémákat. A két bank részvényárfolyamai alapján a befektetők sem különösen jöttek izgalomba a tervtől.

A bankfúzió, illetve általában véve a német bankrendszer állapota politikailag sem egyszerű téma. A dél-európai adósságválság alatt a német politika végig azt harsogta, hogy nem fogják kimenteni az adófizetők pénzén a lusta görögök bankjait, most viszont mégis arról van szó, hogy Berlin a saját, gyenge bankjait próbálja terelgetni. Amiből az ellenzék persze nagyon szívesen csinál ügyet. A két bank tulajdonosi háttere pedig arra is rávilágít, hogy a Deutsche azért olyan nagyon nem is német bank, ami megkérdőjelezi, hogy mennyi értelme van államilag egyengetni útját. 

Dacára annak, hogy nem lett semmi a fúzióból, a történet nem zárult le. A Commerzbanknak  vannak külföldi vevőjelöltjei is , állítólag a holland ING és az olasz UniCredit is érdeklődik. Ezt az EKB támogatná, ám kérdéses, hogy a szociáldemokrata pénzügyminiszter, a két német bank fúzióját erőltető Olaf Scholz mit gondol a dologról. (Jellemző, hogy a Commerzbank részvényárfolyama esett, a Deutsche Banké nőtt a tárgyalások összeomlása után.)

Valamit tenni kell

A fontosabb ügy, hogy mi lesz a Deutsche Bankkal, amely "még mindig túl ingatag", és egy válság esetén "vélhetően mentőcsomagra szorulna", vélik elemzők. Illetve ha a Deutsche Bank ingatag, hogyan fogja átvészelni a jelek szerint lassan, de biztosan közelgő következő válságot a legnagyobb német pénzintézet és a német gazdaság.

A német gazdaság alapja az ipari export, az ipari exportőrök pedig nagyrészt (tulajdonosi hátterétől függetlenül) a Deutsche Bankra és a Commerzbankra vannak utalva az exportfinanszírozás, banki szolgáltatások és kockázatmenedzsment terén. A világgazdasági kilátások romlása és a kínai konkurencia előretörése már így is megtépázta a német növekedést, a bankok gyengesége pedig tovább nehezíti a helyzetet. 

De mindez nem csak német betegség. Dacára annak, hogy a fejlettebb részvény- és kötvénypiacokkal rendelkező angolszász világgal szemben Európában a vállalati finanszírozás háromnegyede bankhitelekkel történik, a lakossági adósságnak pedig 90 százalékát nyújtják a pénzintézetek, az utóbbi évek konszolidációja ellenére is gyenge és töredezett a kontinens bankrendszere.

EU-szerte több mint 6200 bank működik, amelyek a növekvő költségek és a tartósan alacsony kamatok fényében nem nagyon jutnak egyről a kettőre, miközben a pénzügyi és fintech startupok a bizniszük legjövedelmezőbb részeit veszélyeztetik. Az EU-s bankunió létrejötte még mindig messze, ami tovább nehezíti az európai pénzügyi piac konszolidációját, miközben az Európai Központi Bank olcsó hiteleiből a bankok nem produktív vállalatokat hiteleznek, hanem nagyrészt államadósságot vesznek.

Függetlenül tehát attól, hogy mennyire jó volt ötlet a Deutsche és a Commerzbank fúziója, valaminek mégis történnie kell a német bankszektorban.