4 milliárd forint adósságot engedett el a NAV tavaly

2019.06.13. 11:19

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 83 milliárd forint részbeni vagy későbbi befizetésére biztosított lehetőséget tavaly, miközben elengedett csaknem 4 milliárdnyi tartozást – írja az MTI a Magyar Nemzet alapján.

A cikk szerint a hatóság sokszor könnyített a pénzzavarral küzdő adófizetők helyzetén: 121 ezer olyan beadványt bírált el, amelyben az ügyfelek fizetési kedvezményt kértek, és ezek közül 90 ezret legalább részben jóvá is hagyott.

A magánszemélyek jellemzően a személyi jövedelemadó és az illeték miatt kérnek fizetési kedvezményt, míg a cégek rendszerint az áfa miatt. Tavaly csaknem 20 ezer kérvény az adóhivatal Pest megyei igazgatóságához futott be, de Borsodban és Szabolcsban is túllépte a 9 ezret az ilyen iratok száma.

A NAV felhívta rá a figyelmet: a kérvények értékelésekor az elsőfokú hatóság áttekinti, hogy az érintett korábban folyamodott-e enyhítésért és teljesítette-e a feltételeket. Ha az adófizető az átütemezésben foglaltaknak nem vagy csupán részben tesz eleget, valamint ha a cég a kedvezmény időszaka alatt felszámolás alá kerül, akkor a tartozás a járulékaival együtt egy összegben esedékessé válik.